ARCHÍVUM 2012

 DM 2012. 11. 19

Karsai László söpört

A férfi tekecsapat szuperliga alapszakaszának 10. fordulójában a Szegedi TE hazai pályán a Kazincbarcika együttesét fogadta az újszegedi teke- és bowlingcentrumban, és az esélyeknek megfelelően 8:0-ra legyőzte.

A meccsen a szegediek közül ezúttal Zapletán Zsombor pihenhette ki az elmúlt hetek fáradtságát, hogy aztán tettre készen álljon az előtte és a csapata előtt tornyosuló feladatokra. Lesz belőle bőven, hiszen még ebben a naptári évben egy bajnoki és két Bajnokok Ligája-találkozó vár a Szegedre.
A többiek becsülettel tették a dolgukat, a vendég Kazincbarcikának esélye sem volt arra sem, hogy csapatpontot szerezzen, miközben összesen csak öt szettet sikerült elrabolnia. A legszőrösebb szívű pedig Karsai László volt, aki „söpört”, azaz mind a négy részmeccsét megnyerte.
Nem ez volt az idei legjobb hazai produkció, ám az utolsó helyezett ellenfél sem késztette különösebb plusz erőbedobásra a bajnoki címvédőt, amely még így is közel háromszáz fával volt jobb ellenfelénél.

Jegyzőkönyv
Szegedi TE–Kazincbarcika 8:0 (3578:3305). Férfi teke Szuperliga, Szeged. A párok: Kakuk L.–Csinyi G. 1:0 (3:1, 602:570), Fehér B.–Ander T. 1:0 (3:1, 588:558) , Szél T.–Nagy A. 1:0 (3:1, 589:537), Ernyesi R.–Simkó Z. 1:0 (3:1, 609:559), Karsai L.–Orosz I. 1:0 (4:0, 593:545), Kiss N.–Ragályi T. 1:0 (3:1, 597:536).

DM 2012. 11. 16.

Barcikai vendégek

Egy hatalmas diadal után is a földön járnak a Szegedi TE férfi tekézői, azaz tudják: a szuperliga még nem ért véget azzal, hogy hazai pályán legyőzték a nagy rivális Zalaegerszeget.

Így aztán holnap 14 órától (ifik: 13 óra) már következik az újabb bajnoki feladat, hiszen az alapszakasz tizedik fordulójában a Kazincbarcika látogat az újszegedi teke- és bowlingcentrumba. Az újonc pont nélkül az utolsó helyen áll a sorozatban, így nem nagy vakmerőség azt mondani, a címvédő Szeged újabb győzelemmel gazdagodik majd. Már csak az a kérdés, a lehető legnagyobb különbséggel, 8:0-ra nyernek Karsaiék, vagy becsúszik egy-két hibapont.

DM 2012. 11. 12.

Nem mindennapi csatát is izgalmat hozott a rangadó
Csodás tekésgyőzelem

A férfi tekecsapat szuperliga alapszakaszának egyik legfontosabb mérkőzését a bajnoki címvédő Szegedi TE nyerte meg, miután a kilencedik fordulóban hazai pályán 6:2-re legyőzte a nagy rivális Zalaegerszeg együttesét.

Ez volt az a meccs, amelynek végkimenetele a hajráig, annak szinte az utolsó pillanatáig nyitott volt. Egyik csapat sem vezetett tizenöt fánál többel, és a bő háromórás összecsapás–- az újszegedi teke- és bowlingcentrum négy sávos, ezért tart ennyi ideig egy mérkőzés – minden dobása tétre ment, minden pillanata óriási feszültséggel teli volt.
Az első négy párharcot jobban kezdte a Zalaegerszeg, ám a szegediek rendre felálltak. Akadt olyan, amikor mindez a sima győzelemhez és a csapatpont megszerzéséhez vezetett (például Kakuk esetében), viszont volt, amikor csak a tisztes vereséget jelentette (lásd Szél Tibor).
Azt azonban nem szabad elfeledni, hogy valamennyi szegedi a szívét, lelkét kitette a találkozón – akár játékosra, akár szurkolóra gondolunk. Ezért nem húzhatott el például akkor sem a zalai alakulat, amikor a meccs legjobbja, a vendégek világbajnoki másodikja, Kiss Tamás 642 fát ért el, vagy ezért nem nyert a vendéggárda, pedig a meccs végéhez közeledve, az utolsó szett felénél még mindig a Zalaegerszeg vezetett. Ám ekkor a két szegedi, a négyszeres világbajnok Kiss Norbert és a kétszeres vb-első Karsai László megrázta magát, elővette a tartalék energiákat, és megnyerte a saját kis párharcát – a Szegedi TE pedig a háború első nagy csatáját.
– Pontosan ilyen meccsre számítottam. Naív dolog lett volna azt gondolni, hogy a világ egyik legjobb csapata, a Zalaegerszeg ellen kétszáz fával nyerünk. Ha így történik, az hatalmas betlit jelent. Ám ahogy várni lehetett, végig kiélezett csata volt, amelyben a higgadtság és a tiszta fej vezetett most sikerre – nyilatkozta a boldog szegedi klubvezető, Karsai Ferenc.
Ezzel már csak egyetlen hibátlan alakulat van a férfi tekecsapat szuperligában, ez pedig a címvédő Szegedi TE. A háború újabb csatái még hátra vannak, ám a pszichés előny immár a Szegedé.

Jegyzőkönyv
Férfi tekecsapat Szuperliga, 9. forduló: SZEGED–ZALAEGERSZEG 6:2 (3567:3539). A párok: Kakuk L.–Boanta C. 1:0 (2:2, 594:565), Zapletán Zs.–Fehér Z. 0:1 (1:3, 584:607), Szél T.–Kiss T. 0:1 (2:2, 601:642), Ernyesi R.–Farkas S. 1:0 (2:2, 593:559), Karsai L.–Nemes A. 1:0 (3:1, 594:586), Kiss N.–Járfás 1:0 (3:1, 601:585).

DM 2012. 11. 09.

Sikerek után rangadó

A férfi tekecsapat Szuperliga alapszakaszában a kilencedik forduló következik, amelyben a szezon egyik legfontosabb meccsét rendezik szombaton 14 órától az újszegedi teke- és bowlingcentrumban: a bajnoki címvédő Szegedi TE az éllovas Zalaegerszeget fogadja.

Nem sorsdöntő, mégis fontos mérkőzés. Mert a Szeged és a Zalaegerszeg csatája mindig fontos összecsapás a férfi tekecsapat szuperligában. Egyrészt a presztízs, másrészt pedig az alapszakasz végső sorrendje miatt, amely arról dönt, ki zárhatja otthoni rendezéssel a rájátszást, így ki ünnepelheti akár otthon a bajnoki címet. Az előző, 2011–12-es kiírásban – amikor a Szegedi TE két esztendő után visszahódította az elsőséget a Zalaegerszegtől – is így történt: a Szegedi TE első volt az alapszakaszban, és az utolsó játéknapon Szegeden nyerte meg a bajnokságot.
A két gárda tele van sikerélményekkel: a Szeged a világ-, a Zalaegerszeg az Európa-kupát nyerte meg október elején; a Szegedből két játékos, Kiss Norbert és Ernyesi Róbert összesen öt érmet nyert, zalai oldalon pedig Kiss Tamás térhetett haza egy tandem-ezüsttel a lengyelországi Lesznóban rendezett egyéni világbajnokságról.
– Minden csapat továbbviszi az alapszakaszban szerzett pontjait a rájtászásba, azonos pontszámnál pedig az egymás elleni eredmény dönt. Így akár egy nagy különbségű siker is azt jelentheti, hogy kedvező pozícióból várhatjuk a zalai visszavágót, de akár a rájátszást is. Mindkét csapat tele van sikerélménnyel, a két együttes játékereje nagyon kiegyenlített, éppen ezért ez a meccs háromesélyes. Izgalmas találkozóra van kilátás, talán a hazai pálya előnye, a hazai szurkolók dönthetnek a javunkra, ám azért nagyon észnél kell lennünk. Szerencsére Kiss Norbert és Ernyesi Róbert kiheverte a világbajnokság terhelését, sérüléssel pedig senki sem bajlódik – mondta Karsai Ferenc a klub elnöke.
A találkozó tehát holnap 14 órakor kezdődik az újszegedi teke- és bowlingcentrumban, a belépés ingyenes, míg a livesite.hu élőben közvetíti a létesítményből az eseményeket.

DM 2012. 11. 05.

Bajnokok egymás közt

Két bajnok meccséből a magasabban jegyzett Szegedi TE került ki győztesen, miután a férfi tekecsapat szuperliga 8. fordulójában legyőzte az újonc Győrt.

Az előző versenyszezonból a szuperliga elsője fogadta az NB I nyugati csoportjának elsőjét a férfi tekecsapat-bajnokság nyolcadik fordulójában. Az esélyek egyértelműek voltak, hiszen minden az immár háromszoros világkupa-győztes Szegedi TE mellett szólt, ám azért az újszegedi teke- és bowlingcentrumban rendezett találkozóra nem feltett kézzel érkezett az egyébként is kiválóan teljesítő újonc. És a Győr Szegeden is megmutatta, az eddigi szereplése nem a véletlen műve. A Tisza-parti városból nem sokan visznek el két csapatpontot, ám a kisalföldiek ezt megtették. Az igaz ugyan, hogy a világbajnokságon öt érmet szerzett két szegedi közül a négyszeres vb-első Kiss Norbert pihent, míg Ernyesi Róbert az ifik között szerepelt – és 594 fával segítette győzelemhez az együttesét –, ám a helyükre becsvágyó és bizonyítani akaró játékosok léptek. Ezekkel a tulajdonásokkal aztán nem is volt gond, a szerencsével annál inkább. Két szegedi is minimális vereséget szenvedett: Fehér Béla tizenegy, míg Iványi László mindössze négy fával vesztette el a párharcát – igaz, szettek tekintetében mindketten 3:1-re kikaptak.
A találkozó a Szegedi TE szempontjából mindenesetre kiváló felkészülést szolgált a hétvégi – bár a szombat munkanap, a meccset ekkor játsszák –, Zalaegerszeg elleni hazai rangadóra.
További eredmények: Répcelak–Kazincbarcika 8:0, Zalaegerszeg–FTC 8:0, Szolnok–Kaposvár 6:2.

Jegyzőkönyv
Végeredmény: Szegedi TE–Győr 6:2 (3489:3218). A párok: Kakuk L.–Babos T. 1:0 (4:0, 597:538), Szél T.–ifj. Brancsek 1:0 (4:0, 580:533), Fehér B.–ifj. Horváth 0:1 (1:3, 560:561), Zapletán–Kristyán 1:0 (4:0, 615:517), Karsai L.–Németh 1:0 (4:0, 624:542), Iványi–Kazár 0:1 (1:3, 512:516).

DM 2012. 11. 02.

Újonc érkezik

A férfi tekecsapat Szuperliga nyolcadik fordulójában a Szegedi TE hazai pályán szerepel. Az éllovas, címvédő alakulat holnap 14 órától (ifik: 13) az újonc Győr együttesét fogadja az újszegedi teke- és bowlingcentrumban.

A szegediek közül Kiss Norbert, Ernyesi Róbert – ketten öt érmet szereztek –, Karsai László és Zapletán Zsombor az elmúlt héten a lenyelországi Lesznóban járt, és az egyéni világbajnokságon szerepelt. A szegediek formájával különösebben gond nem lehet, legalábbis a lengyel városban elért eredmények ezt mutatják. Már csak azt kell elfogadniuk, hogy a szegedi létesítményben várhatóan nem „ömlik” majd úgy a bábú, ahogy Lesznóban, az újonnan felállított pályán. A vb-n járt játékosok mellett az itthon maradt kvartett, Kakuk, Szél, Iványi és Fehér folyamatosan edzett.
A Győr újonc létére meglepően jól szerepel, és a tabella hatodik helyén áll hét meccsen szerzett hét ponttal. A szegediek számára nem lehet gond a magabiztos győzelem, hogy aztán jövő szombaton következzen a Zalaegerszeg elleni bajnoki rangadó.

DM 2012. 10. 31.

Ez vagyok én

Immár négyszeres világbajnok a Szegedi TE tekése, Kiss Norbert (32), aki a lengyelországi Lesznóban a sprint szakágban (kétszer húsz vegyes dobásos párharcok, iksz esetén úgynevezett sudden victory, azaz szétlövés) az útjába kerülő riválisokat sorra legyőzte.

– Gondolt már arra, hogy Kiss Norbiról Nagy Norbira változtatja a nevét?
– Miért is?
– Mert rászolgált az eredményeivel.
– Nem terveztem, hogy változtatok. Ez vagyok én, így neveztek el annak idején.
– Jól megtévesztette a közvéleményt.
– Mire gondol?
– Mert azt mondta, a teke sprint szakágát nem szereti. Ehhez képest a januári szegedi verseny mellett a World Tour mindkét eddig állomását megnyerte, most meg világbajnok lett – egyaránt sprintben.
– Ez így van, és ezután is így lesz: tényleg nem a kedvencem. Sokszor kell pályára lépni, aztán megpróbálni minél többet és gyorsan pihenni, de erre meg kevés az idő. Másnap pedig megint kezdődik minden újra. Erre felkészülni igazán nem lehet. Éreztem én is a fáradtságot, vitte az erőt rendesen a verseny.
– Nem szereti, mégis ön a szakág legjobbja. Ez hogy van?
– Nem tudom. Erre jó válasz nincs.
– Változott-e a sportág megbecsülése itthon a sikerek hatására?
– Igen, legalábbis a médiaérdeklődés megnövekedett. A SportTV például rendszeresen ad összefoglalót a szegedi versenyről, és ezúttal is ott lesz a decemberi, budapesti világbajnokok tornáján, amelyen már a zalaegerszegi csapat-vb-re készítenek anyagokat. De a rádiók, a hírportálok, az újságok érdeklődése is egyre gyakoribb.
– Mivel kampányolna a sportág mellett? Az eredményei alapján hiteles válasz érkezhet.
– Lényeges a korfüggetlenség: bármeddig űzhető a teke. Nyilván stílusfüggő is ez a terület, de ötven, hatvan év felett is elérhető egy jó szuperligás eredmény. Nem kell kevesebbet dolgozni a tekében sem, mint bárhol máshol. Aki eredményt akar elérni, annak dolgoznia kell, aki csak hobbiszinten műveli, az meg megelégszik azzal, amit így elér.
– Ön elégedett az eddig eredményeivel?
– Immár évek óta keresnek külföldről, és ugyan a legutóbbi igen jó ajánlat volt Olaszországból, mégis maradtam, mert most végre megint jó a szegedi csapat. A társakkal képesek vagyunk egymást kisegíteni, ha valaki bajban van. Mindent elértem, amit a tekében lehetett, de azért Mészáros József vagy Csányi Béla vb-aranyainak száma még kihívást jelent.
– Mikor lehet a sportágban egyre több igazi, a sportágból élő profi?
– Ehhez egy vb-rendezés nagyon fontos, és ezért is lényeges, hogy Zalaegerszeg csapat-vb-nek ad otthont. Lehet, hogy azt hisszük, hogy amit csinálunk, az a plafon, de akad rendre újdonság, amikor látjuk a külföldieket is. Ha majd a sportágban mindenki ilyen mentalitású lesz, akkor előfordulhat, hogy a támogatók száma megnövekszik, és csapatonként egy-két hivatásos játékos már lesz.
– A zalai vb lendíthet a sportág megítélésén?
– A média érdeklődéséről már beszéltem, nekünk pedig nincs más lehetőségünk, mint bizonyítani, hogy érdemesek vagyunk erre.

DM 2012. 10. 29.

Öt szegedi vb-érem

A lengyelországi Lesznóban befejeződött az egyéni teke-világbajnokság, amelyen a Szegedi TE két játékosa, Ernyesi Róbert és Kiss Norbert összesen öt érmet szerzett.

A lengyelországi Leszno Trapéz nevezetű sportcsarnokában jól kivehetően hallható volt: Hajrá, Szeged! És az egyéni teke-világbajnokság férfi mezőnyében valóban a szegediek játszották a főszerepet. A klub két játékosa, Kiss Norbert és Ernyesi Róbert – előbbi magyar, utóbbi szerb színekben – összesen öt érmet szerzett az eseményen.
Maradéktalanul elégedett inkább Kiss lehetett, aki a magyar küldöttség egyetlen lengyelországi aranyérmét szállította sprintben még valamikor az elmúlt hét közepén. Ám Ernyesi sem panaszkodhat, főleg mert 18 éves létére három ezüstéremmel térhetett haza Lesznóból, mellette pedig idén már nyert három ifjúsági világbajnoki címet is.
Hatalmas érték a fiatalember, ráadásul a feje is rendben van. És hatalmas érték a Szegedi TE is, amelynek mind a négy játékosa kiválóan szerepelt Lesznóban. Ne feledkezzünk el ugyanis Karsai Lászlóról és Zapletán Zsomborról sem, akiknek ezúttal ugyan nem jutott érem, de Kiss és Ernyesi hétköznapjaiban, így a vb-szereplésükben nekik is ahogy a többi szegedinek – nagyon fontos szerepük van.
Az ünnepek után – a Szegedi TE a vb előtt megnyerte a világkupát – vissza a hétköznapokba: a hétvégén folytatódik a hazai csapat szuperliga, érkezik az újonc Győr, jövő szombaton pedig következik a Zalaegerszeg elleni szegedi bajnoki rangadó.

Végeredmények
Egyéni teke-világbajnokság, Leszno (Lengyelország), végeredmények, férfiak, klasszikus egyéni: 1. Mihalcioiu (román), 2. Ernyesi R. (szerbiai), 3. Lupu (román) és Zavarkó (szerbiai). Kombináció: 1. Zavarkó, 2. Ernyesi, 3. Kiss Norbert. Sprint: 1. Kiss N., 2. Ernyesi, 3. D. Tepsa (szerbiai) és Zavarkó. Tandem mix: 1. M. Musanic, A. Bacan (horvát), 2. Kiss Tamás, Sajermann Nóra.
Nemzetek rangsora: 1. Szerbia, 2. Horvátország, 3. Magyarország.

DM 2012. 10. 27.

Ernyesi a négy között

A Szegedi TE négy játékosa közül a szerb színekben induló Ernyesi Róbert jutott legtovább, a legjobb négy közé a lengyelországi Lesznóban zajló 4. egyéni tekevilágbajnokságon, így ma az aranyéremért küzdhet.

Ernyesi a legjobb 16 között a klubtárs Zapletán Zsombort, a negyedöntőben pedig a cseh Miroslav Jelineket győzte le. A további szegediek közül Zapletánt említettük, Karsai László a negyeddöntőben kikapott a román Mihalcioiutól, míg Kiss Norbert – aki sprintben már nyert Lesznóban aranyérmet – a nagy esélyes szerbiai Zavarkó Vilmostól.
A lengyel városban a viadal ma az elődöntőkkel folytatódik, amelyben Ernyesi Mihalcioiuval küzd a döntőért, míg a másik ágon a román Lupu Zavarkóval.
Szegedi kötődésű eredmények, férfi teke-vb, klasszikus egyéni, nyolcaddöntők: Ernyesi–Zapletán 1:0 (3:1, 658:643), Kiss N.–Gornik (szlovén 1:0 (4:0, 666:612), Karsai L.–Kiss T. 1:0 (3:1, 653:612). Negyeddöntők: Ernyesi (szerbiai)–Jelinek (cseh) 1:0 (3:1, 656:614), Zavarkó–Kiss N. 1:0 (4:0, 709:625), Mihalcioiu (román)–Karsai L. 1:0 (3:1, 643:611).

DM 2012. 10. 26.

Kiss világbajnok

A lengyelországi Lesznóban zajló egyéni teke világbajnokság sprint számában szegedi finálét rendeztek, amelyben Kiss Norbert magyar színekben legyőzte a szerbiai mezt viselő Ernyesi Róbertet.

Kissnek ez már a negyedik vb-címe, hiszen ezelőtt kettőt csapatban, egyet pedig egyéni kombinációban szerzett.
Tegnap a klasszikus egyéni második fordulójával folytatódott a vb. A legjobb 16 közé Kiss, Ernyesi (fantasztikus, 703 fás teljesítménnyel) és Zapletán is bejutott – utóbbi kettő éppen egymás ellen játszik a mai nyolcaddöntőben.
A szegediek eredményei, teke-vb, sprint, férfiak, 1. forduló: M. Rathmaier (osztrák)–Karsai L. 0:2, Ernyesi R.–M. Musanic (horvát) 2:0, Kiss N.–L. Huber (osztrák) 2:0, Zapletán Zs.–Gredziak (lengyel) 2:0. 2. forduló: Zapletán Zs.–Zavarkó V. (szerbiai) 0:2, Kiss N.–Lupu (román) 2:0, Karsai L.–Tepsa (szerbiai) 1:1, szétlövéssel: 20:23, Lepej (szlovén)–Ernyesi 0:2. Negyeddöntő: Ernyesi–Calic (szerbiai) 2:0, I. Cech (szlovák)–Kiss N. 0:2. Elődöntő: Tepsa–Ernyesi 0:2, Zavarkó–Kiss N: 1:1, szétlövéssel: 20:25. Döntő: Kiss N.–Ernyesi 1:1, szétlövéssel 22:21.

DM 2012. 10. 24.

Négyen a 32 között

A lengyelországi Lesznóban megkezdődött az egyéni teke világbajnokság.

A Szegedi TE férfi játékosai közül mind a négyen bejutottak a legjobb 32 közé, miután a 120 dobásos selejtezőben valamennyien a 64 fős mezőny első felében végeztek. A magyar színekben versenyző Karsai László 686 (ezzel 2. lett), Zapletán Zsombor 666 (4.), Kiss Norbert pedig 652 (9.), míg a szerb válogatottat erősítő Ernyesi Róbert (13.) 638 fát ért el.
A csütörtöki sprintversenyben (2×20 dobás, döntetlen esetén három dobásos szétlövés) a 16 közé jutásért a következő párokban szerepelnek a szegediek: Karsai L.–P. Vsetecka (osztrák), Zapletán–J. Kotyza (cseh), Kiss N.–B. Manev (macedón), Ernyesi–S. Brunot (francia).
A legjobb 32 között megtalálható még a másik három magyar, így a zalaegerszegi Kiss Tamás, Nemes Attila és Farkas Sándor is.

DM 2012. 10. 15.

Világkupa-győzteshez méltón nyert a Szegedi TE
Negyedszer 8:0

A férfi tekecsapat szuperliga hatodik fordulójában a Szegedi TE a Répcelak együttesét fogadta az újszegedi teke- és bowlingcentrumban, és 8:0-ra legyőzte.

A bajnokság éllovasa magabiztosan intézte el az elmúlt év negyedikjét, a forduló előtti harmadikat. A találkozón mindössze kétszer kellett aggódniuk a szegedieknek: egyszer Szél Tibor párharcában, egyszer pedig Karsai László meccsén. Előbbi játékos kevesebb fát ért el, mint az ellenfele, ám a szettekben jobban koncentrált, két teljes és egy fél szettpontot szerzett, ezért az övé lett a csapatpont is. A csapatkapitány Karsai pedig ugyan hat fával elvesztette az első harminc vegyes dobást, ám utána nem ismert kegyelmet, és a továbbiakban esélyt sem hagyott riválisának.
A szegediek végül a vártnál sokkal simábban, 202 fával győztek a Répcelak ellen, így továbbra is vezetik a tabellát. Az idei bajnokságban ez volt a bajnoki címvédő negyedik 8:0-s sikere.
További eredmények: Szolnok–Kazincbarcika 6:2, Zalaegerszeg–BKV Előre 8:0, FTC–Győr 7:1, Kaposvár–Bp. Erőmű 6:2.
A bajnokság állása: 1. Szegedi TE és Zalaegerszeg 12-12 (egyaránt 46:2), 3. Répcelak 8, 4. FTC 6 (25:23), 5. Szolnok 6 (23:25), 6. Győr 5, 7. Kaposvár 4, 8. Bp. Erőmű 3, 9. BKV Előre 2, 10. Kazincbarcika 0 ponttal.

Vb-keret

Maximális létszámmal, 12 fővel vesz részt a lengyelországi Lesznóban vasárnap kezdődő egyéni teke-világbajnokságon a magyar válogatott. A férfiaknál három szegedi, Kiss Norbert, Karsai László, Zapletán Zsombor, valamint három zalaegerszegi, Kiss Tamás, Nemes Attila és Farkas Sándor került az utazó csapatba. Fehér László, a férfiak szövetségi kapitánya hangsúlyozta: a magyarok helyzete egyetlen világversenyen sem egyszerű, hiszen a legjobbak közé tartoznak, így minden ellenfél kettőzött erővel készül ellenük.

DM 2012. 10. 12.

Itthon a vk-győztesek

A férfi tekecsapat szuperliga hatodik fordulójában a Szegedi TE holnap 14 órától (ifik: 13) az újszegedi teke- és bowlingcentrumban a Répcelak gárdáját fogadja.

A világkupa-győzelem után újra itthon, hazai pályán szerepel a Szegedi TE férfi tekecsapata. Az együttes szurkolói ráadásul olyan meccse láthatják majd a kedvenceket, amely a Szuperliga hatodik játéknapjának rangadója is. A bajnoki címvédő szegediek ugyanis a tabella harmadikját, a Répcelak együttesét fogadják holnap 14 órától (az ifik 13 órakor kezdenek).
A két csapat mérkőzésein az előző szezonban mindkétszer a Szeged nyert 7:1-re, de az mindenképpen figyelemre méltó, hogy a Répcelak a szuperliga rájátszásában bejutott a legjobb négy közé, és ott végül a negyedik helyen végzett. A hazai alakulat eddig hibátlan, és az egyébként az Európa-kupát megnyerő Zalaegerszeggel azonos pontszámmal, de jobb szettarányával vezeti is a bajnokságot. Szombati ellenfele pedig elért már több figyelemre méltó eredményt: ilyen a kaposvári és a BKV Előre elleni idegenbeli sikere, vagy a Szolnok legyőzése, viszont kikapott az újonc Győrtől.

DM 2012. 09. 24.

Nem volt rangadó

A férfi tekecsapat szuperliga negyedik fordulójában a címvédő Szegedi TE az előző bajnokság harmadikját, a Szolnokot fogadta az újszegedi teke- és bowlingcentrumban.

Már csak bő egy hét van hátra a németországi Augsburgban rendezendő (október 3–6.) világkupáig, így aztán minden edzés, de legfőképpen minden meccs rendkívüli jelentőséggel bír a Szegedi TE életében. Ezért volt fontos például a férfi tekecsapat szuperliga második fordulójában a Bp. Erőmű elleni magabiztos hazai diadal, és ezért is volt lényeges a Szolnok elleni rangadó teljesítménye. Bár az a szó, hogy rangadó, nem igazán illett erre a mérkőzésre, mert a szegediek nemcsak fölényesen nyertek, hanem a 8:0-s sikerük klassziskülönbséget sejtet.
A meccs eleje már előrevetítette a hazai diadalmenetet: az éppen Szolnokról szerződtetett Fehér Béla és Szél Tibor ugyanis szettet sem engedett ellenfelének – később Kakuk Levente és Karsai László is így tett –, úgy szerezte meg a csapatpontot, ráadásul ketten több mint száz fa előnnyel jöttek le a pályáról. Szél pluszként még a meccs legjobb produkcióját is bemutatta, a 634 fájánál többet senki ért el. Ahogy haladt előre a mérkőzés, úgy vált egyre közelibbé a szegedi lehetőség: miért ne lehetne 8:0-ra nyerni? A legjobban Zapletán Zsombor esetében rezgett a léc, ám a játékos világbajnokhoz illő megbízhatósággal és nyugalommal szerezte meg 2:2-es szettaránnyal, tizennégy fa különbséggel a pontot.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy Kiss Norbert ezúttal pihent, nem is lehet kérdéses, hogy a Szeged formája biztató.
További eredmények: Zalaegerszeg–Kaposvár 7:1, Győr–Répcelak 5:3, FTC–BKV Előre 6:2, Bp. Erőmű–Kazincbarcika 7:1.
A bajnokság állása: 1. Zalaegerszeg 8 (31:1), 2. Szegedi TE 8 (30:2), 3. Répcelak 6 (19:13), 4. FTC 6 (18:14), 5. Szolnok 4 (16:16), 6. Győr 4 (12:20), 7. BKV Előre 2 (12:20), 8. Bp. Erőmű 2 (9:23), 9. Kaposvár 0 (8:25), 10. Kazincbarcika 0 (5:27) ponttal.

Végeredmény
Szegedi TE–Szolnok 8:0 (3690:3398). A párok: Fehér B.–Veres Zs. 1:0 (4:0, 604:558), Szél T.–Márton J. 1:0 (4:0, 634:584), Kakuk L.–Molnár L. 1:0 (4:0, 613:549), Ernyesi R.–Bíró N. 1:0 (2:2, 605:575), Karsai L.–Somodi K. 1:0 (4:0, 630:542), Zapletán Zs.–Bíró E. 1:0 (2:2, 604:590).

DM 2012. 09. 21.

Érmesek rangadója

A férfi tekecsapat szuperliga negyedik fordulójában az előző bajnokság első és harmadik helyezettje csap össze: szombaton 14 órától a Szegedi TE az újszegedi teke- és bowlingcentrumban a Szolnokot fogadja.

Az egyik Szegedről igazolt Szolnokra, a másik Szolnokról érkezett éppen Szegedre. A férfi tekecsapat szuperliga nyári játékosmozgásában így volt érintve Fehér Béla, illetve Márton János, a Szeged és a Szolnok pedig szombaton 14 órától éppen egymás ellen játszik az újszegedi teke- és bowlingcentrumban.
– Két időszakban összesen hét évet játszottam Szolnokon, ahol egyébként élek és lakom is. A csapatszellem többnyire jó volt, ám a pénztelenség ennél az együttesnél is nagy úr. Sajnos a pálya minőségét nem tudják szinten tartani, ez pedig rányomja a bélyegét a teljesítményre. Csapatszinten harmadik helyekben nem volt hiány akár a bajnokságról, akár a nemzetközi kupaszereplésról van szó. A nyáron viszont azért igazoltam Szegedre, mert szeretnék végre aranyérmeket is nyerni. A holnapi meccsen sima hazai sikert várok, mert a jelenlegi együttesem klasszisokkal jobb, mint a Szolnok. Számszerűleg ez 7:1-et, netán 8:0-t is jelenthet – nyilakozta Fehér Béla, a szegediek újonca.
Bár Szegeden nem sokat játszott, ám Szolnokon megtalálta a számítását: Márton János az eddigi három bajnoki fordulóban egyaránt pontszerző volt új együttesében.
– A Szegeden eltöltött egy év nagyon sokat jelent a pályafutásomban: összesen nem tanultam annyit előtte, mint az előző egy év alatt. Szegeden is gömbölyű a golyó, így egy-két szettet simán elcsíphetünk, a realitások talaján maradva pedig a minél szorosabb eredmény lehet a célunk holnap – nyilatkozta Márton, aki vírusos beteséggel küszködik.

DM 2012. 09. 07.

Hazai rajt
A férfi tekecsapat Szuperliga második fordulójában hazai pályán is bemutatkozik a Szegedi TE: a bajnoki címvédő holnap 14 órától (ifi: 13) az újszegedi teke- és bowlingcentrumban a BP. Erőmű gárdáját fogadja.

Mielőtt elkezdődött volna a World Tour Classic elnevezésű férfi tekesorozat, az egyik szegedi induló, Kiss Norbert azt nyilatkozta lapunk hasábjain, a lerövidített játék, a kétszer húsz, vagy a kétszer harminc dobásos lebonyolítás nem az ő műfaja. Ehhez képest a varazsdi és a zalaegerszegi fordulót is ki más nyerte: Kiss Norbert.
– Továbbra sem szeretem ezt a fajta lebonyolítást. Egyrészt reggeltől estig a helyszínen vagyok, és bemelegítek, játszok vagy levezetek. Ilyen más sportágban nem igazán fordulhat elő. Másrészt nem a tudás dominál, hanem inkább a szerencse: nem mindegy, kivel kerülök össze, hogyan alakul a sorsolás vagy a szétlövés. Azért azt nem mondhatjuk, hogy csak a szerencse miatt nyertem meg mindkét állomást, viszont a nézők biztos, hogy jól szórakoztak. Amikor nem voltam éppen a pályán, akkor nekem is tetszett, izgalmas volt, de belülről azért egészen más helyzet. Annak azért nagyon örülök, hogy így alakult a két verseny – vélte Kiss Norbert.
Most néhány hónap szünet következik a sorozatban, addig pedig jönnek a hazai csapatfeladatok. Rögtön holnap a Bp. Erőmű elleni bajnoki találkozó.
– Hazai pályán nem lehet gond, az Erőmű ellen kötelező nyerni. A mérkőzés inkább az újoncoknak lesz érdekes, hiszen Szegeden bemutatkozhatnak a saját táborunknak is. Aztán vasárnap megyünk Budapestre, a válogatott edzésére, csakhogy az amúgy is sűrű programunk még sűrűbb legyen – vélte Kiss.
A csapatból Szél Tibor sérült, ő valószínű kihagyja a szombati bajnokit, amely 14 órakor kezdődik az újszegedi létesítményben.

DM 2012. 08. 28.

Ülve is izzadtak

A férfi tekecsapat Szuperliga nyitányán a Szegedi TE Ózdon 7:1-re legyőzte a Kazincbarcikát.

Egy újonc ellen kezdeni nem könnyű, főleg nem idegenben. A Szegedi TE bajnoki címvédő alakulata ráadásul az egyik legmesszebb lévő ellenfél, a Kazincbarcika átmeneti otthonában, Ózdon kezdte a 2012–2013-as szezont. A combsérüléssel bajlódó Szél Tibor helyett a friss igazolás, Fehér Béla kapott szerepet – feledhető volt a bemutatkozása – a kezdő hatosban, és bár a vendégek nem brillíroztak túlzottan, a 3600 fa közeli produkció megbecsülendő. Különösen, ha a mezőny legjobb játékosának véleményét vesszük.
– A pálya elég nehéznek bizonyult, nagyon meleg is volt a létesítményben, már ülve is izzadtunk. Kilencven-kilencvenöt százalékosra értékelem a teljesítményemet, és azt gondolom, a csapat is mindent megtett, hiszen Ózdon az 580 fa körüli eredményeket meg kell becsülni, nekünk pedig elég sok ilyen eredményünk akadt – nyilatkozta a szegediek legjobbja, a 614 fáig jutott Ernyesi Róbert (képünkön).
A bajnokságban egyhetes szünet következik, hiszen szombaton Zalaegerszegen rendezik a World Tour Classic meghívásos viadal második fordulóját. A zalai eseményen Kiss Norbert kiemeltként, Kakuk Levente szabad kártyásként, míg Zapletán Zsombor a selejtező alapján képviseli a szegedi színeket.
További eredmények, 1. forduló: Zalaegerszeg–Győr 8:0, Bp. Erőmű–FTC 2:6, Kaposvár–Répcelak 3:5, Szolnok–BKV Előre 7:1.

Jegyzőkönyv
Végeredmény, férfi tekecsapat Szuperliga, 1. forduló: Kazincbarcika–Szegedi TE 1:7 (3181:3507). A párok: Simkó Z.–Kakuk L. 0:1 (1:3, 525:574), Orosz I.–Fehér B. 1:0 (3:1, 580:560), Szoboszlai (Búzás)–Zapletán 0:1 (0:4, 483:585), Martinkó M.–Ernyesi R. 0:1 (0:4, 512:614), Nagy A.–Karsai L. 0:1 (0:4, 529:581), Ander T.–Kiss N. 0:1 (1:3, 552:593).

DM 2012. 08. 24.

Mozgalmas ősz

Címvédőként a Kazincbarcika ellen Ózdon kezdi meg holnap 14 órakor a Szegedi TE férfi tekecsapat a szuperliga új idényét.

Holnap egy olyan idény kezdődik a Szegedi TE férfi tekései számára, amely igen mozgalmas lesz. A hazai csapatbajnokságban a naptári év hátralévő heteiben összesen tizenegy mérkőzést kell játszania a kilencszeres bajnok, címvédő alakulatnak. Emellett októberben a világkupán (helyszín: Augsburg, Németország, október 2–6.), majd a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében (időpontok: november 24. és december 8.) kell szerepelnie, néhány játékosnak pedig előbb a World Tour Classic zalaegerszegi állomásán (szeptember 1.), később a 4. egyéni világbajnokságon (Leszno, Lengyelország, október 21–27.) van jelenése. Ez tizenhat mérkőzést jelent, két-három játékosnak pedig ezeken kívül még jó néhány fellépést.
Így aztán végleg értelmet nyer, hogy a klub miért igazolt a kezdő hatos mellett olyan játékosokat, akik bármikor bevethetők. A Szegedi TE kerete megerősödött, ezért a bajnoki cím megvédése mellett a világkupán és a Bajnokok Ligájában is minimum a döntőbe vágyik a csapat. Aztán ha már ott van, sikerül-e letaszítani mindkét trónról a szlovák Podbrezovát, az a napi formától függ majd.
Az első, az újonc Kazincbarcika elleni holnap 14 órakor kezdődő bajnoki meccs nehézségét ezek után nem elsősorban a győzelem kiharcolása, hanem a nagy melegben az Ózdra (itt játszhat a borsodi csapat) utazás jelenti majd.

Ernyesi Róbert (18). Serdülő, ifjúsági és felnőtt világbajnok, pedig még csak 18 éves. Amikor tavaly leigazolta a Szegedi TE, mindenki tudta, hogy hatalmas tehetség érkezik a csapathoz. És ezt igazolta az előző szezonban is, igaz, elég hullámzó teljesítménnyel. Ahogy korosodik, úgy várható tőle egyre inkább kiegyensúlyozott teljesítmény.

Fehér Béla (38). Rutin és megbízhatóság érkezett vele Szegedre. A Szolnok első számú játékosaként az előző bajnokságban a negyedik legjobb idegenbeli átlagot hozta – két szegedi és egy zalaegerszegi mögött. Fontos szerep várhat rá, és szeretné igazolni is, hogy számíthat rá a klub. Most megkapta a lehetőséget, hogy csapataranyakat nyerjen.

Iványi László (44). Igen emlékezetes eseménye volt a tavalyi, szegedi nemzetközi világranglista -viadalnak a BB Mentor Kft.-kupa, amelyen hatalmas meglepetésre egészen az elődöntőig menetelt, majd végül holtversenyben a harmadik helyen zárt. Az NB I-ben negyedik helyen zárt Kunfehértótól igazolta le a Szegedi TE, amelyben fejlődni szeretne.

Kakuk Levente (32). A szegedi együttes sikereiben nagyon fontos szerepe volt az elmúlt tíz évben. Megnyert mindent, amit a csapattal lehet: a hazai szuperligát, a Bajnokok Ligáját, a világkupát, az Európa-kupát, mellette pedig a válogatott színeiben világbajnokságot is. Igazi klasszis, aki bárhol és bármikor képes a kimagasló eredményre – ha fejben is összerakja magát.

Karsai László (45). A csapat kapitánya és egyben a legrutinosabb tagja, sokat látott és tud, amit a sportágban, a sportágról lehet, és ahogy Kakuk, úgy ő is megnyert már mindent. Hiába múlt már el negyven, még mindig tartja a lépést a fiatalokkal, és ezért sokat tesz is. Nemcsak a Szegedi TE, hanem a magyar válogatott is elképzelhetetlen nélküle.

Kiss Norbert (32). A Kicsinek becézett játékos már régen kinőtte a becenevét – korban és játéktudásban is. Ha jó napja van, akkor annyi fát vesz le, amennyit akar. Remekül bírja a tétet, szeret az ellenfelek legjobbjai ellen játszani, és általában nyer is ellenük. Nemhiába többszörös világbajnok, BL-, világ- és Európa- kupa-győztes.

Szél Tibor (42). A szerb válogatottal már kétszeres világbajnok, miközben a Szegeddel idén sikerült először a csapatbajnoki elsőséget begyűjtenie. Az előző szezonban, főleg a rájátszásban ő nyújtotta az egyik legkiegyensúlyozottabb produkciót. Az idén pedig a Bajnokok Ligájában és a világkupán begyűjtheti azt a két címet, amely még nincs meg neki.

Zapletán Zsombor (27). Öt esztendő után igazolt vissza a Szegedi TE-be. Olaszországban a Neumarkt színeiben nyert négy olasz bajnoki címet, csapata egyik legjobbja volt, ám úgy döntött, hazatér. A magyar válogatottal ő is világbajnok, és külföldre távozása előtt, igen fiatalon már meghatározó tagja volt a Szegedi TE-nek.

Bajnoki program

A Szegedi TE idei bajnoki programja, 1. forduló, augusztus 25. (szombat), 14 óra: Kazincbarcika–Szegedi TE (Ózdon). 2. forduló, szeptember 8. (szombat), 13: Szeged– Bp. Erőmű. 3. forduló, szept. 15. (szombat), 14: Kaposvár– Szeged. 4. forduló, szept. 22. (szombat), 13: Szeged–Szolnok. 5. forduló, szept. 29. (szombat), 10: BKV Előre–Szeged. 6. forduló, október 13. (szombat), 13: Szeged–Répcelak. 7. forduló, okt. 21. (vasárnap), 13.30: FTC–Szeged. 8. forduló, november 3. (szombat), 13: Szeged–Győr. 9. forduló, nov. 10. (szombat), 13: Szeged–Zalaegerszeg. 10. forduló, nov. 17. (szombat), 13: Szeged–Kazincbarcika. 11. forduló, december 1. (szombat), 13.30: Bp. Erőmű–Szeged.

2012. 08. 21.

Második helyezések

A szlovákiai Podbrezován szerepelt a Szegedi TE férfi tekecsapata, amely egyéniben és csapatban is második hellyel térhetett haza.

A legjobb szegedi a második helyen záró Kakuk Levente volt, aki a mezőnyből kiemelkedő hazai Zavarkó Vilmos mögött végzett 673 fával.
A szegediek a nemzetközi torna után barátságos mérkőzést is játszottak a házigazda Podbrezovával, és az aktuális Bajnokok Ligája- és világkupa-címvédő együttes 7:1-re verte a csapatot.

Eredmények, ZP-kupa 2012 A kategóriás nemzetközi világranglistaverseny, Podbrezova (Szlovákia), egyéni: 1. Zavarkó Vilmos (Podbrezova) 696, 2. Kakuk Levente (Szeged) 673, 3. Ivan Cech (Podbrezova A) 666, 5. Kiss Norbert 652, 14. Ernyesi Róbert (Szeged) 633, 16. Szél Tibor (Szeged) 630, 20. Fehér Béla (Szeged) 616, 22. Zapletán Zsombor (Szeged) 611, 25. Karsai László (Szegedi TE) 608, 43. fával. Csapat: 1. Podbrezova A (szlovák) 3911, 2. Szegedi TE 3793, 3. Podbrezova B 3687 fával.

2012. 08. 13.

Kupasiker

Megnyerte a hatcsapatos Junakovic-kupát a szerbiai Apatinban a Szegedi TE férfi tekeegyüttese, amely a döntőben 8:0-ra verte a horvát Kandit Premijer Osijeket.

A szegediek a csoportban megverték a szerbiai Polet Zombort és a KK Apatint, az elődöntőben a bosznia-hercegovinai Sloboda Tuzlát, mindegyiket 7:1-re, a fináléban pedig a legnagyobb különbségű sikerét érte el.
A tornán valamennyi szegedi lehetőséget kapott a bizonyításra, így az újak is, mint például Iványi László, Zapletán Zsombor és Fehér Béla.

Jegyzőkönyv

Férfi teketorna, Apatin (Szerbia), döntő: Szegedi TE–Kandit Premijer Osijek 8:0 (3671:3267). A párok: Szél T. (Iványi L.)–D. Barac 1:0 (4:0, 574:535), Kakuk L.–M. Tomic 1:0 (3:1, 600:580), Zapletán Zs.–N. Jelicic 1:0 (3:1, 616:540), Ernyesi R.–S. Vuka (M. Nikolic) 1:0 (4:0, 621:531), Kiss N.–M. Jelicic 1:0 (4:0, 641:541), Karsai L.–A. Troselj 1:0 (4:0, 619:510).

DM 2012. 08. 07.

Zentai tesztelés

A szerbiai Zentán lejászotta első felkészülési mérkőzését a Szegedi TE férfi tekecsapata, amelyből többen is kiválóan szerepeltek, Ernyesi Róbert pedig egyéni pályacsúcsot ért el.

Hogy mire jó egy edzőmeccs? Elsősorban a felkészülés monotonságának oldására. A Szegedi TE férfi tekecsapata ennek szellemében járt a szerbiai Zentán, ahol a déli szomszéd első osztályának másodikjával, az egykori szegediek közül Fekete Lászlót és Kis Zsoltot foglalkoztató hazaiak ellen lépett pályára, igaz közülük Fekete nem játszott. Ugyan az eredmények ilyenkor, a felkészülés közepén még nem sokat jelentenek, de ami tény: Ernyesi Róbert többek között a Zentában játszó öccse szeme láttára egyéni pályacsúcsot ért el 712 fával; az együttes pedig mindössze három fával maradt el a csapatrekordtól.
Hogy ezek után vajon érkezik-e még meghívás Zentáról, nem tudni – a két gárda között azért baráti a kapcsolat –, de a szegediek pénteken ismét Szerbia, ezúttal viszont Apatin felé veszik az irányt, ahol hatcsapatos Junakovics-kupa nemzetközi tornán vesznek részt. A csoportban pénteken játszanak a Polet Zombor, szombaton pedig az Apatin ellen, majd vasárnap rendezik az elődöntőt és a finálét.

Jegyzőkönyv

Felkészülési mérkőzés: Zenta (szerbiai)–Szegedi TE 1:7 (3558:3868). A párok: Papp R.–Kakuk 0:1 (1:3, 573:637), Szabó G.–Szél T. 0:1 (0:4, 562:648), Fejdeják E.–Zapletán 0:1 (0,5:3,5, 554:604), Kis Zs.–Ernyesi R. 0:1 (0:4, 616:712, új pályacsúcs), Vekics–Kiss N. 1:0 (3:1, 626:586), Ernyesi N.–Karsai L. 0:1 (1:3, 627:681). A szegediek közül dobott még: Fehér B. 634, Iványi L. 579 fa.

2012. 08. 03.

Zentai erőpróba

Második hete készül az újabb bajnoki idényre a Szegedi TE férfi tekecsapata.

A monoton edzések közé egy kis változatosságként végre felkészülési mérkőzés is kerül: szombaton 10 órától a szerbiai Szuperliga legutóbbi másodikja, a Zenta ellen lépnek pályára Kakukék.
A zentai együttesben két egykori szegedi is található: Fekete László és Kis Zsolt több éven keresztül szerepelt a kilencszeres csapatbajnok, világkupa-, Bajnokok Ligája- és Európa-kupa-győztes gárdában.
A szegediek jövő héten újra Szerbiában szerepelnek, mégpedig az apatini nemzetközi versenyen.

2012. 07. 18.

Tegnap elkezdte a szegedi te is a felkészülést
Húzó tekeév lesz

Tegnap elkezdte a felkészülést a 2012–13-as feladatokra (hazai szuperliga, világkupa, Bajnokok Ligája, egyéni és csapatvilágbajnokság) a Szegedi TE férfi tekecsapata, amely jelentősen megerősödött.

Délelőtt a két vajdasági, Szél Tibor és Ernyesi Róbert, délután pedig a többi játékos, így Kakuk Levente, Kiss Norbert, Iványi László, Fehér Béla, Karsai László és Zapletán Zsombor vette birtokba az újszegedi teke- és bowlingcentrumot – a nyári szünet után újra együtt edzett a kilencszeres bajnok, kétszeres Bajnokok Ligája, világkupa- és Európa-kupa-győztes Szegedi TE férfi tekecsapata. A nyári szünet viszonylagos volt, hiszen a felsoroltakból három tekés, Kakuk, Kiss N. és Zapletán részt vett a sportág népszerűsítését szolgáló FIQ World Tour Classic varazsdi állomásán – Kiss N. meg is nyerte ,– nekik így mindössze két hét tekementes időszak jutott.
– A legfontosabb a bajnoki címvédés, a csapatsorozatokban pedig a dobogó. Sokat várok mindkét újonctól, elsősorban Zapletántól, de Fehér B. is meghatározó csapattag lehet. Mindkét játékos kiváló eredményre képes, így elmondhatom, a keretben heten szinte egyforma játékerőt képviselnek. A harmadik igazolás, Iványi László pedig képes kimagasló teljesítményre, lásd a tavalyi szegedi nemzetközi versenyt. A feladat is változott: a játékosokat nem tanítani kell a játékra, hanem megfelelő formába hozni. Összességében a papírforma és a várakozások alapján erős játékosokat igazoltunk, de hogy ebből mi lesz, azt majd csak az eredmények döntik el. A felkészülés a nemzetközi versenyek miatt egy héttel rövidebb lesz, de elégnek tűnik – nyilatkozta Karsai Ferenc, a klub elnöke.
Régi-új arc a szegediek keretében az Olaszországból, Neumarktból vissza (vagy inkább haza)térő Zapletán Zsombor. Négy olasz csapatbajnoki cím után újra elsőségekre vágyik – a hazai mezőnyben a Szegedi TE-vel például a jubileumi tizedikre.
– Tisztában vagyok azzal, hogy mennyi szuperliga-elsőségnél tart a csapat. A gyors beilleszkedéssel nem lesz és nem is volt gond, mert jól ismerek mindenkit. Magasak a szakmai elvárások, és ezeket megpróbáljuk teljesíteni. A bajnokságban a csapatelsőség nagyon vonz éppen a jelentős jubileum miatt, emellett mindkét nemzetközi sorozatban a dobogó a cél, és jó lenne az októberi, egyéni vb-re is kijutni. Nehéz év lesz, mert ha valaki a felkészülési meccsek mellett minden eseményen és nemzetközi rendezvényen részt vesz, jövő május végéig több mint hetven mérkőzést játszik – vélte Zapletán.

Felkészülési program

A Szegedi TE nyári felkészülési menetrendje a következő, augusztus 4.: edzőmeccs a szerbiai Zentán; augusztus 10–12.: tízcsapatos torna a szerbiai Apatinban; augusztus 17–19.: nemzetközi egyéni és csapat világranglistaverseny a szlovákiai Podbrezován; augusztus 25–26.: bajnoki rajt.

2012. 07. 02.

Kiss, a klasszis

A Szegedi TE világbajnoka, Kiss Norbert személyében magyar győztest avattak a tekézők Word Tour Classic elnevezésű sorozatának első állomásán, a horvátországi Varasdon.

Kiss sorrendben az osztrák Fritzet (1:1, szétlövéssel 22:21) és a szintén osztrák Vseteckát (2:0) verte, majd szerencsés vesztesként újra utóbbi került az útjába, és ezúttal 1:1, majd szétlövéssel 20:18 volt Kissnek. A negyeddöntőben a világcsúcstartó szerbiai Zavarkó (Podberzova, 1:1, szétlövéssel 21:18), az elődöntőben a szlovák Pasiak (1:1, szétlövéssel 20:16), majd a döntőben a zalaegerszegi Nemes (2:0) sem tudta útját állni a szegedinek.
– Igen erős volt a mezőny, az élvonalból csak a zalaegerszegi Boanta és a belgrádi Tepsa nem jött el. Bár nyertem és igen csak megleptem magam ezzel a győzelemmel, amely születésnapi ajándék is volt, de továbbra sem szeretem ezt a rövid játékot. Nem igazán a sportág hagyományain alapul, hanem gyors, pörgős, izgalmas, és mire elkezdődik, addigra már vége is van. Kívülről látványos, belülről viszont nem egyszerű túlélni. Rendkívül boldog vagyok, most jön egy kis pihenő, majd jövő héten elkezdjük a csapattal a felkészülést a következő szezonra – nyilatkozta már itthon Kiss Norbert.
Kissen kívül még két szegedi indult a horvát városban: Zapletán Zsombor az első fordulóban, a legjobb 32 között 2:0ra kikapott az osztrák Gerdenitschtől, de a legjobb kiesők egyikeként mehetett még egy kört, ahol a macedón K. Manev 2:0-ra legyőzte. Kakuk Levente a 32 közé jutásért 1:1-es szettek után szétlövéssel megverte a szerbiai Antalt, majd az osztrák Ertl ellen az 1:1-et követő szétlövésben 20:17-re kikapott.
A World Tour következő állomása a 2013-as csapat-vb helyszíne, Zalaegerszeg lesz.

DM 2012. 06. 28.

Varazsdi rajt

Elindul a nemzetközi szövetség új kezdeményezése, a FIQ World Tour Classic teke versenysorozat.

A viadal három állomásos, az első helyszín a horvátországi Varazsd lesz, és az eseményre a Szegedi TE-ből három játékos kapott meghívást: Kiss Norbert, Kakuk Levente és Zapletán Zsombor.
A szombati versenyre a Tisza-parti trió pénteken utazik el, míg hozzájuk három zalaegerszegi játékos, Boanta Claudiu, Kiss Tamás és Nemes Attila csatlakozik. A magyarok mellett olyan klasszisok kaptak meghívást, mint Jovan Csalics, Zavarkó Vilmos, Ivan Cech.
– Nem tartozik a kedvenceim közé ez a fajta játék, amikor kétszer húsz, később pedig kétszer harminc dobás alatt kell legyőznöm az ellenfelet, mert több benne a lutri, mint a reális tudás. De szeretnénk minél tovább jutni mindannyian – mondta Kiss Norbert.
A versenyen 48-an indulnak, a legjobb harminckettő már pénzdíjban részesül, míg az összdíjazás 8960 euró. Ilyen volumenű verseny még sosem volt a sportágban, éppen ezért érdemes jól szerepelni rajta, hiszen az első helyezett jutalma 2500 euró.
A sorozat további állomásai, szeptember 1.: Zalaegerszeg, december 15.: Ritzing (Ausztria).

2012. 06. 19.

Fehér Bélát Szolnokról igazolta a Szegedi TE
Érdekli a kihívás

Újabb játékost igazolt a Szegedi TE férfi tekecsapata: a Szolnokból érkezik Fehér Béla, aki a legutóbbi országos bajnokság páros számában első helyen végzett egykori klubtársával, Bíró Ervinnel.

Zapletán Zsombor, Iványi László, Fehér Béla: a Szegedi TE férfi tekecsapatának nyári fogásai. Az olasz Neumarktól érkező Zapletán az idei országos bajnokság két egyéni számában (napi és összetett) végzett az első helyen, a Kunfehértóról leigazolt Iványi a tavalyi szegedi nemzetközi világranglista-versenyen alkotott maradandót – meglepetésre holtversenyben harmadik lett –, a Szolnokot elhagyó Fehér B. pedig Zapletánhoz hasonlóan ob-aranyat nyert párosban egykori klubtársával, Bíró Ervinnel párban.
– Amióta az eszemet tudom, tekézek, hiszen édesanyám és nővérem is szuperligás játékos volt Szankon. Hatalmas kihívás a Szegedben szerepelni, de éppen ezért is fogadtam el Karsai Ferenc hívását és ajánlatát – mutatta be egy kicsit önmagát a 38 éves Fehér Béla.
A kiválóság két szegedi (Kiss Norbert, Ernyesi Róbert) és egy zalai (Boanta Claudiu) mögött negyedik lett a tekecsapat Szuperliga idegenbeli átlaga alapján 606 fával – a sportágban ez azért beszédes adat.
– És mégsem jelenti azt, hogy stabil helyem lesz a kezdő hatosban annak ellenére sem, hogy Szolnokon meghatározó játékos voltam. De ahogy már mondtam, a kihívás is érdekelt a szegedi lehetőségben – mondta Fehér.
A csapatra háromfrontos harc vár, ám az újak érkeztével – miközben Kovács Péter Ausztriába, Márton János pedig Szolnokra igazolt – a minőség garantált.
– Ez a csapat bármire képes, akár még arra is, hogy megvédje a címét a Szuperligában, és megnyerje a Világkupát, majd a Bajnokok Ligáját. Szeretném a legjobbamat nyújtani, és amikor két év múlva lejár a szerződésem, kétszeres bajnokként leülni tárgyalni a folytatásról – tette hozzá végül Fehér Béla.

2012. 06. 08.

Ernyesi jól döntött

Sorozatunkban fiatal tehetségekkel foglalkozunk. A Szegedi TE tekése, Ernyesi Róbert még csak tizennyolc éves, ám a németországi Bautzenben szerzett három ifjúsági vb-címével már nyolcszoros világbajnoknak mondhatja magát.

Kézi-, vízi-, kosár-, röplabda, labdarúgás. Öt olyan csapatsportág, amely Szerbiában rendkívül népszerű. Ám a szegedi TE immár nyolcszoros világbajnok játékosa, a vajdasági Ernyesi Róbert mégis a tekét választotta.
– Kipróbáltam a kosárlabdát és a futballt is, ám mindig volt valamilyen probléma, például a társaság, vagy az edző személyisége nem tetszett. A szüleim is tekéztek, elvittek rendszeresen az edzésükre, majd beleszerettem a sportágba. Nem bántam meg. A futballt és a teniszt előszeretettel nézem a tévében, utóbbit nemcsak Djokovics miatt. Viszont leragadtam a németeknél, hiszen labdarúgásban a Bayern München és a germán válogatott szurkolója vagyok – tette hozzá a 18 éves játékos.
Nyolc vb-cím, Európa-kupa-elsőség és magyar bajnoki aranyérem, a felnőttek között csapatvilágbajnoki cím – fiatal, mégis igen gazdag az eredménysora. Nagy kérdés, vajon mi motiválja még.
– Szeretném a világkupát és a Bajnokok Ligáját is megnyerni, illetve a felnőtt egyéni vb-aranyérem is a megszerzendő trófeák között van – mondta a terveiről Ernyesi.
Az utóbbi elérésében egyik nagy vetélytársa lehet földije, a világcsúcstartó Zavarkó Vilmos. Amikor Ernyesi Szegedre igazolt, a klub elnöke, Karsai Ferenc azt nyilatkozta róla, ő lehet Zavarkó utódja.
– Megtisztelő, hogy hozzá hasonlítanak. Vili az egész életét a tekének szenteli, a hároméves középfokú iskola elvégzése után a sportra tette fel mindenét. Én viszont szeretném befejezni a sulit Zentán, aztán felvételt nyerni jövő nyáron a szegedi egyetemre. A kettő együtt szerintem mehet. És hogy van-e példaképem? Konkrét nincs, de Zavarkó és a szegedi Kiss Norbert pályafutását tisztelem, hiszen elértek mindent, amit a sportágban el lehet – vélte a kiválóság.
A Szegedi TE nagy reményekkel vág neki a következő versenyszezonnak július közepén, amikor elkezdődik a felkészülés.
– Képesnek tartom a csapatot, hogy megnyerje a világkupát és a BL-t is. Zapletán Zsombor visszaigazolása ezt a hitemet erősíti, vele fel tudjuk venni a versenyt a Podbrezovával és a németekkel – jegyezte meg végül Ernyesi.

2012. 06. 01.

Már a jövőt tervezik

Igen mozgalmas, ám ami ennél is lényegesebb, sikeres és eredményes szezont zárt le tegnap egy vacsorával az újszegedi teke- és bowlingcentrumban a Szegedi TE.

A klub két sorozatban, a férfi tekecsapat Szuperligában – amelyben három év szünet után hódította vissza az elsőséget – és az Európa-kupában – ezt a sorozatot eddig még sosem nyerte meg az egyesület – is az első helyen végzett.
Tegnap a múltat ünnepelték, de már a jövőt is vázolták a klub vezetői, amikor sajtótájékoztatón bejelentették: a csapattól három esztendő után az osztrák Andauba távozik Kovács Péter, helyette pedig az olasz Neumarkttól visszatér a nemrég véget ért egyéni országos bajnokság napi és összetett egyéni bajnoka, Zapletán Zsombor. Ami még erősítés, hogy a többi játékos, így a friss háromszoros ifivilágbajnok Ernyesi, aztán Szél, Kakuk, Karsai L., Kiss N., Márton és Sajermann is marad.

DM 2012. 05. 30.

Ernyesi: tripla vb-arany

A németországi Bautzen adott otthont az ifjúsági (U23) tekézők világbajnokságának.

A Szegedi TE játékosa, Ernyesi Róbert Szerbia színeiben parádézott: előbb 662 fával csapatban vezette aranyéremig a nemzeti csapatát, majd előbb napi egyéniben (602 fa), végül pedig összetett egyéniben (1264 fa) is elsőként zárta a viadalt. A Szegedi TE másik vb-n érdekelt játékosa, Sajermann Gergő a magyar csapat színeiben – amely végül hetedikként zárt – hatvan dobás alatt 265 fát ért el.
A magyar csapatot a Szegedi TE klubelnöke, Karsai Ferenc vezette, és végül az összetett pontversenyben a németek mögött, a szlovénok előtt a második helyen végzett egy arany-, két ezüst- és két bronzéremmel.

DM 2012. 05. 21.

Karsai: ezüst és bronz

A Zalaegerszeghez tartozó Andráshida adott otthont a férfi tekézők egyéni, páros és összetett egyéni bajnokságának. A viadalon a Szegedi TE kiválósága, Karsai László egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett.

Lakodalom van a mi utcánkban. Az a legnagyobb baj, hogy nem csak az utcában, hanem azon a szálláson is lagzi volt, amelyen a Szegedi TE tekései Andráshidán aludtak. Így aztán az országos egyéni bajnokság első versenynapján még százszázalékos volt a testi és lelki állapotuk, ám másnapra a kevés, néhány órás alvás miatt kemotoxos légyként kóvályogtak az andráshidai pályán. Mindezek ellenére mégis sikerült két érmet szereznie a küldöttségnek, mégpedig a csapatkapitány Karsai László révén, aki párosban második, napi egyéniben pedig harmadik lett.
– Mindkét nap a kezemben maradt húsz-harminc fa, így aztán a speciális játékot igénylő pályán, amelyek közül főleg a hármas volt érdekes, két aranyérmet otthagytam. De nem vagyok elégedetlen, mert páros társam, Zapletán Zsombor teljesen megérdemelten nyerte meg a viadalt, nekem pedig az elmúlt évekhez hasonlóan megint sikerült érmet szereznem, ráadásul kettőt is. Egy medált szerettem volna, kettő lett belőle, hála a jó égnek – nyilatkozta Karsai László.
A szegediek számára ezzel befejeződött a versenyidény, jöhet a megérdemelt pihenés – a felkészülés várhatóan júliusban kezdődik.

DM 2012. 05. 19.

Napfényes tekések

Tegnap a Szegedi TE férfi tekecsapata is csatlakozott ahhoz a csoporthoz, amely a mérkőzések, versenyek után a szegedi Napfényfürdő Aquapolis csendes welnessében frissülhet fel – köszönhetően a két fél megállapodásának.

A kajakosok és kenusok, a férfi vízilabdások, a férfi kézisek, a férfi fustalosok és a férfi kosarasok már korábban szerződést kötöttek a létesítménnyel, tegnap pedig az immár kilencszeres csapatbajnok tekések is élvezhetik a fürdő szolgáltatásait.
A csapat tagjaira ma és holnap fontos szerep vár: a Zalaegerszeghez tartozó Andráshida ad otthont a férfi tekések egyéni, páros és összetett egyéni bajnokságának. A Szegedi TE-ből az öt játékos először ma három párban (Kakuk Levente, Kiss Norbert; Karsai László, Zapletán Zsombor – utóbbi Neumarkt; Márton János, Kovács Péter) küzd, majd a duók versenyében legjobb eredményt elérő tizenhat sportoló folytathatja vasárnap immár az összetett és a napi egyéni elsőségért.

DM 2012. 04. 24.

Utánozhatatlan ételek

Sorozatunkban egykori kedvencekkel, kiváló sportolókkal foglalkozunk. Zapletán Zsombor (aki éppen ma 27 éves) az olasz Neumarkt színeiben öt éve tekézik, ezalatt négy bajnoki címet szerzett. Az ország és a konyha lenyűgözte, viszont ezek miatt sem hagyná el Szegedet.

Eltűnt a szemünk elől, bár amíg Olaszországban légióskodott, végig Szegeden élt és tanult. Aki rendszeresen járt az újszegedi teke- és bowlingcentrumban, az azért találkozhatott is Zapletán Zsomborral, a vb-első tekéssel.
– Amikor 2007-ben megnyertük a világbajnokságot a magyar válogatottal, akkor, 22 évesen jött az ajánlat Olaszországból. Úgy gondoltam, ez egy nagy kaland, és az egyetemi tanulmányok mellett belevágtam. Minden héten ezer kilométer oda, majd meccs után vissza – hol autóval, hol repülővel. Tavaly augusztus végétől idén április közepéig harminchat tétmérkőzésem volt, ebben benne van az olasz bajnokság, illetve a különböző nemzetközi kupameccsek, így a Világkupa és a Bajnokok Ligája is. Az öt év alatt négy olasz csapatbajnoki címet szereztem úgy, hogy az első évben második lett a Neumarkt, azóta viszont csak első. Kétszer bejutottunk a BL legjobb nyolc együttese közé, azaz mentünk egy kört, amely azért nekünk nagy dolog volt. Mindkétszer a szlovák Podbrezovát kaptuk, amely később megnyerte a BL-t. Jó óment jelentettünk a szlovákoknak… – jegyezte meg nevetve a kiváló tekés.
A sok utazás rengeteg időt és energiát felemészt. Adódik a kérdés: miért nem költözött Olaszországba Zapletán?
– Az első évben kiderült, hogy nekem ez így működik. Igaz, hogy fárasztó volt az ingázás, de ha kiköltözök, akkor a családomat itt hagyom, plusz be akartam fejezni az egyetemet, amely két éve sikerült is. Szegeden képzeltem el a jövőmet, és ezt most is tartom. Dél-Tirolról lévén szó német ajkú kisebbség lakja a települést, így németül kellett kommunikálni. Egymás között nem is beszélnek olaszul az emberek, bár hobbiból tanulgattam azért az olaszt is. Az ország tekesportja nem igazán ismert, de néha találkoznak a csapatok a kupákban. A színvonal nem éri el a magyart, viszont alázatban, hozzáállásban, fejlődni akarásban hajaznak minket. Lazább, higgadtabb, türelmesebb nép, szóval csupa pozitív élmény ért. Meg hát az olasz konyha mindent visz: az eredeti tészták és pizzák utánozhatatlanok – mondta Zapletán.
Nagy kérdés, meddig lehet ezt csinálni. Érdekes és hasznos dolgokat látott és tapasztalt Zapletán Zsombor Olaszországban, és csapata húzembere volt, erre példa, hogy kétszer is az év legjobb átlagát produkálta. Azonban elképzelhető, hogy a játéka felkelti más klubok figyelmét is.
– Addig csinálom, ameddig bírom, amíg nem lesz megterhelőbb az utazás az ottlétnél – mondta röviden a világbajnok játékos.

DM 2012. 04. 16.

A kilencedik bajnoki aranyérem

Története kilencedik bajnoki aranyérmét szerezte meg a férfi tekecsapat Szuperligában a Szegedi TE.

A sorozat négyes döntőjének negyedik fordulójában a Tisza-partiak hatalmas csatában legyőzték a Zalaegerszeget, így letaszították a címvédőt a trónról. A férfi kézilabda magyar kupa döntőjében a Pick Szeged óriási meccset játszott a Veszprémmel, ám végül 27–26-ra kikapott. A törökországi olimpiai kvalifikációs súlyemelő Európa-bajnokságon a Szegedi Lelkesedés SK sportolója, Nagy Péter a plusz 105 kilogrammosok kategóriájában 192 kg-os teljesítménnyel bronzérmet szerzett szakításban, lökésben 220-szal a nyolcadik, összetettben pedig 412 kilóval hetedikként végzett. Nagy így valószínű ott lesz a londoni olimpián is.

Kilenc, kilenc, kilenc!

Története kilencedik csapatbajnoki aranyérmét szerezte meg a Szegedi TE férfi tekecsapata, amely a Szuperliga négyes döntőjének negyedik fordulójában, hazai pályán megelőzte a címvédő Zalaegerszeget.

Két üres egymás után – tekében az amatőröknél is nagy hiba, nem beszélve a Szuperliga játékosairól. Ám a rutinos Karsai László ezúttal elkövette a tőle (is) idegen bakit. Normál esetben ezért feddés jár – nem beszélve az egy eurós csapatpénz beadásáról –, de a férfi tekecsapat Szuperliga négyes döntőjének negyedik fordulójában egész máshogy állt mindenki Karsai hibáihoz. Ugyanis már nem osztott és nem szorzott, mert ekkorra, a játéknap utolsó sorának záró szettjére eldőlt: a Szegedi TE megnyeri a bajnokságot.
Kilenc, kilenc, kilenc, kilenc – így számolnak a sportág szurkolói, ha valamelyik kedvenc egy dobásból leüti valamennyi bábút. És a Szeged is eddig számolt: története kilencedik csapatbajnoki címét szerezte az együttes, amely három évet várt erre a pillanatra.
Az elmúlt két sorozat győztesét, a Zalaegerszeget sikerült letaszítani a trónról. De egyáltalán nem egyszerűen. Szél Tibor első szegedi játékosként ötvenegy fás előnyt szerzett, amely a következő két sorban elfogyott. A meccs felénél kezdődhetett minden előlről. Aztán Kiss Norbert újra elléptette a zalaiaktól csapatát, ám ez a negyvenhat fa már elég volt, Kovács Péter és Karsai László megőrizte, sőt még hozzá is tett néhányat. Így férhetett bele Karsai két ürese is, majd jöhetett az örömünnep, a felhőtlen boldogság, a pezsgőzés.
– Az elmúlt három év szakmai munkája beérett, hiszen a bajnoki cím elvesztése óta csak az a cél lebegett előttünk, hogy újra mi legyünk az elsők. És ezért mindenki, játékosok, vezetők, szponzorok rengeteget tettek – nyilatkozta boldogan Karsai Ferenc klubelnök.

Eredmények

Férfi tekecsapat Szuperliga, négyes döntő, negyedik forduló, végeredmény: 1. Szegedi TE 3607 (623, Kakuk 581, Ernyesi 581, Kiss N. 632, Kovács P. 568, Karsai L. 622), 2. Zalaegerszeg 3556, 3. Szolnok 3334, 4. Répcelak 3256 fával.
Szuperliga, 2011–12, végeredmény: 1. Szegedi TE (Karsai László, Kiss Norbert, Kakuk Levente, Kovács Péter, Ernyesi Róbert, Szél Tibor, Sajermann Gergő, Márton János, Mészáros István intéző, Karsai Ferenc elnök) 50, 2. Zalaegerszeg 49, 3. Szolnok 28, 4. Répcelak 27 ponttal.

DM 2012. 04. 14.

Hatalmas a tét

A férfi tekecsapat Szuperliga négyes döntőjének utolsó fordulójában az újszegedi teke- és bowlingcentrumban vendégeskedik a négy csapat: a hazai Szegedi TE, a címvédő Zalaegerszeg, a Szolnok és a Répcelak.

A döntő csata ma 11 órakor kezdődik, a zalaiak előnye egy pont (46–45) a Szeged előtt, de a harmadik helyért is nagy harc várható a két azonos pontszámú (26–26) együttes között.
– Óriási a tét, nekünk talán fontosabb a magyar bajnoki cím, mint a nemzetközi kupasiker. Az dönt, melyik csapat koncentrál jobban, és melyik együttes összpontosít végig. Úgy érzem, a Szegedi TE képes lesz ezt a felaadtot megoldani főleg hazai pályán, de nagyon észnél kell lennünk – vélte a szegedi klubelnök, az egykori válogatott Karsai Ferenc.
Az egész napi eseményekről lapunk internetes oldalán, a www.delmagyar.hu-n folyamatosan frissülő tudósítást olvashatnak.

DM 2012. 04. 13.

Szegedi kilences?

A Szegedi TE kilencedszer vagy a Zalaegerszeg negyedszer?

A férfi tekecsapat Szuperliga négyes döntőjében ez a nagy kérdés. A két csapat az elmúlt években kisajátította magának a bajnoki címért való harcot, így nem meglepő, hogy ezúttal is e két együttesről szól a bajnokság.
A Szuperliga pedig elérkezett a fenti kérdés megválaszolásához: szombat 11 órától az újszegedi teke- és bowlingcentrumban rendezik a négyes döntő utolsó körét, azaz a hazai szövetség elnöke, Lengyel József éppen Szegeden osztja ki az érmeket – meglehet, a hazai csapatnak a legfényesebbet.
Persze ehhez lesz egy-két szava a zalaiaknak is, akik már nem egyszer megcsinálták azt a bravúrt, hogy Szegeden győztek. Legutóbb például az előző sorozat döntőjében, amikor a hazai 6:2-s sikert a szegedi 5:3-s követte. Erre most azért senki sem számít, a szegediek elsősorban abban bízhatnak, hogy hazai pályán nagyon ritkán engedik át a győzelmet más együttesnek, illetve nincs hiány rutinban sem. Jó példa erre az őszi bolzanói Európa-kupa, amelyet megnyert a csapat. Ha ahhoz hasonlóan minden játékos egyenletes telejsítményt nyújt saját közönség előtt, meglehet a bajnoki cím.
És akkor a kérdőjel kiegyenesedik: a Szegedi TE kilencedszer!

DM 2012. 04. 12.

Bajnokavatás

Nagyon izgalmasnak ígérkezik a szombat a férfi tekecsapat bajnokságban.

A Szuperliga új lebonyolítása alapján az alapszakasz legjobb négy együttese négy kört játszik, az ezeken, illetve az alapszakaszból hozott pontok összesítése alapján derül ki a 2011–12-es bajnok. A sorozatnak már csak egyetlen állomása van hátra: ez éppen a szombati, szegedi forduló lesz.
Jelenleg egyetlen ponttal a Zalaegerszeg vezet a Szegedi TE előtt. Az eddigi három fordulóból kettőt – Répcelakon és Zalában – az éllovas nyert, a Szeged pedig Szolnokon volt a legjobb. Ahhoz, hogy a Szeged megszerezze a hőn áhított kilencedik bajnoki címét, holnapután saját pályán, az újszegedi teke- és bowlingcentrumban nyernie kell.
A játékosok fogadkoznak, hogy visszahódítják az előző két sorozatot megnyerő zalaiaktól az elsőséget, és ennek szellemében a húsvéti ünnepeket is edzésekkel töltötték. A szombati esemény 11 órakor kezdődik, és várhatón 18 órakor hirdetne bajnokot.

DM 2012. 04. 07.

Sajermann a keretben

Ma az újszegedi teke- és bowlingcentrumban a németországi Bautzenben májusban rendezendő ifjúsági világbajnokság szellemében felkészülési mérkőzést játszik a magyar női és férfi U23-as tekeválogatott.

A férfi keretben – amelyet az egykori szegedi Fehér László vezet – helyet kapott a Szegedi TE fiatalja, Sajermann Gergő, a nőknél pedig testvére, az SZTE-n tanuló Sajermann Nóra is.
A magyarok ellenfele a kiváló erőkből álló román válogatott lesz mindkét nemben. A mieink még a vb előtt májusban ismét Szegeden vendégeskednek, akkor pedig a szerbek ellen játszanak majd a Derkovits fasori létesítményben.

DM 2012. 03. 31.

Megőriznék az előnyt

Hatalmas lehetőség előtt áll a Szegedi TE férfi tekecsapata: ha vasárnap 11 órától Zalaegerszegen megelőzi a hazai együttest a Szuperliga négyes döntőjének harmadik fordulójában, kézzelfogható közelségbe kerül a kilencedik csapatbajnoki cím.

Mindez kimondva rettentően egyszerűnek tűnik, ám a megvalósítás már ütközhet akadályokba. Például a torna házigazdájának akaratába. A zalaiak ugyanis nagyon készülnek arra, hogy legyőzzék a Szegedet, és ezzel újra nyíltá tegyék a bajnoki címért folytatandó csatát. Ha ugyanis a jelenleg első Szeged második, a Zalaegerszeg pedig első lesz a holnapi játéknapon, megint folytatódik a libikóka, azaz most a zalaiak tesznek szert egypontos előnyre. A Szuperliga legjobb négy csapatának küzdelméből pedig – ne feledkezzünk meg a harmadik pozícióért is ádáz harcot vivó Szolnok és Répcelak gárdájáról sem – mindössze egyetlen játéknap marad hátra: a szegedi április 14-én. És itt nyer értelmet, miért is volt fontos, hogy a Szeged az alapszakaszt az első helyen zárta, hiszen így akár az újszegedi teke- és bowlingcentrumban lehet majd ünnepelni a csapatbajnoki címet.
Addig azonban még nagyon sok minden történhet, és a csapat sem bíz semmit a véletlenre. Így Karsaiék ma kora délután utaznak, majd a Zalaegerszeghez közeli Kehidakustyánban töltik az éjszakát, hogy aztán vasárnap 11 órától megkezdődjön a küzdelem a hatsávos pályán, amelyen bő négy óráig tart majd a csata.
A bajnokság állása: 1. Szegedi TE 42, 2. Zalaegerszeg 41, 3. Szolnok 25, 4. Répcelak 24 ponttal.

DM 2012. 03. 19.

Ismét élen a Szegedi TE

A férfi tekecsapat szuperliga négyes döntőjének második fordulójában Szolnokon a Szegedi TE új pályacsúccsal nyert, így megelőzte a Zalaegerszeget, és vezeti a bajnokságot.

A libikóka folytatódott. A férfi tekecsapat szuperliga alapszakaszát a Szegedi TE nyerte meg, tizennyolc forduló alatt a legtöbb pontot szerezte. A négyes döntő első, répcelaki körében aztán a Zalaegerszeg végzett az első helyen, ezzel ledolgozta az alapszakaszból hozott egypontos hátrányát, miközben egypontos előnyre tett szert. Jött a szolnoki második forduló, ahol pedig a változatosság kedvéért a Szeged győzött, így most a Tisza-partiak vezetik a legjobb mezőnyét egy pont előnnyel a Zalaegerszeg előtt.

Kijelenthetjük: ennél izgalmasabb nem is lehetne a bajnokság hajrája. Répcelakon a Szeged kezdett jobban, aztán a meccs felénél a zalaiak átvették a vezetést, és már nem is adták el az összfaelőnyüket. Szolnokon éppen fordítva történt: három játékosig a zalai együttes volt előnyben, majd a játéknap második felétől a szegediek vették át az irányítást, és folyamatosan növelték az előnyüket.

Ahogy Kiss Norbert mondta még a szolnoki próba előtt: ha egy kicsit érzi a csapat, hogy bajban van, új erőre kap. Nos, ez éppen így történt. Főleg Ernyesi Róbert – 670 fával a nap legjobbja lett – és Karsai László javult nagyon sokat az előző heti teljesítményéhez képes, és mivel a többiek minimum a répcelaki formát mutatták, de akadt, aki azt még „fölözte” is, így nem volt ellenszere a zalaiaknak.

Folytatás április 1-jén Zalaegerszegen. Vajon a libikóka is folytatódik?

Végeredmény, négyes döntő, 2. forduló, Szolnok: 1. Szeged 3827 (Szél T. 637, Kiss N. 643, Karsai L. 606, Kakuk 646, Kovács P. 625, Ernyesi 670) 2. Zalaegerszeg 3715, 3. Répcelak 3544, 4. Szolnok 3481 fával.

A bajnokság állása: 1. Szegedi TE 42, 2. Zalaegerszeg 41, 3. Szolnok 25, 4. Répcelak 24 ponttal.

DM 2012. 03. 17.

Szolnokon játszik a rájátszásban a Szegedi TE

A férfi tekecsapat szuperliga négyes döntőjének második körét ma 11 órától rendezik Szolnokon. A Szegedi TE számára nagyon fontos lenne, hogy a tornán megelőzze a nagy rivális Zalaegerszeget.

A sport azért is jó, mert ha az egyik héten kudarcot vallasz, ideális esetben a következő héten már lehet javítani. A Szegedi TE együttese a férfi tekecsapat szuperliga négyes döntőjét Répcelakon remekül kezdte, aztán a végelszámolásnál mégis a Zalaegerszeg mögé került, amely így megnyerte az első fordulót, és élre állt a bajnokságban. De szomorkodni nincs idő, hiszen ma Szolnokon már a második kör következik, ahol szinte kötelező javítania az együttesnek.

– Három kör van hátra, a két esélyes, a Szeged és a Zalaegerszeg közül amelyik kétszer megelőzi a másikat, az a bajnok. A szolnoki pályát ismerjük, hiszen az elmúlt években többször játszottunk ott, mint a zalaiak. Ám a hazaiakat nem szabad leírni, hiszen bárkire veszélyesek, de az tény, hogy a zalaiak és mi is rendre fölényesen nyerünk. Én abszolút bizakodó vagyok, hiszen amikor kisebb kudarc ér bennünket, rendre új erőre kapunk – vélte a háromszoros világbajnok Kiss Norbert.

A szegedi együttes a héten keményen készült a megméretésre, speciális edzés is szerepelt a programban, miközben csak Kakuk Levente térde rakoncátlankodott.

A szolnoki torna ma 11 órakor kezdődik, és ahogy az első fordulóban, úgy most is minden játékos pályára lép, a csapatok sorrendjét a hat tekés által elért összes fa határozza meg. Az első öt, a második három, a harmadik két, a negyedik egy pontot kap.

A bajnokság állása az alapszakasz pontjai és az első kör után: 1. Zalaegerszeg 38, 2. Szegedi TE 37, 3. Szolnok 24, 4. Répcelak 22 ponttal.

DM 2012. 03. 11.

Előzött a Zalaegerszeg

Répcelakon ma elkezdődött a férfi tekecsapat Szuperliga négyes döntője.

Az első kört a Zalaegerszeg nyerte meg a Szeged előtt, így átvette a vezetést a bajnokságban. A szegedi Szél Tibor 636 fával új pályacsúcsot ért el, így ő lett a nap legjobbja is.

A nap végeredménye: 1. Zalaegerszeg 3604, 2. Szeged 3587 (Szél 636, Karsai L. 562, Kakuk L. 625, Ernyesi 550, Kiss N. 609, Kovács P. 605), 3. Szolnok 3411, 4. Répcelak 3392 fa.

A bajnokság állása: 1. Zalaegerszeg 38, 2. Szeged 37, 3. Szolnok 25, 4. Répcelak 21 pont.

DM 2012. 03. 09.

Répcelakon kezdi a rájátszást a Szegedi TE

A férfi tekecsapat Szuperliga felsőházi (az 1–4. helyért zajló) rájátszása szombaton 11 órakor Répcelakon kezdődik, ahol a hazaiak mellett a Szolnok, a Zalaegerszeg és a Szegedi TE küzd a pontokért.

Új célok, új feladatok – a szettekért vívott egyéni csaták után más jellegű küzdelem előtt állnak a Szegedi TE férfi tekézői. Ezúttal egyszerűsödött a képlet: minél többet kell dobni, ezzel segíteni a csapat összeredményét. Ha eddig voltak is apró botlások egyszeri harminc dobáson belül, amelyek a szett elvesztéséhez vezettek, ezentúl már tényleg minden fa számít.
A rájátszásról: az első négy csapat magával viszi az alapszakaszban megszerzett pontokat, majd ehhez gyűjthet helyszínenként öt, három, két és egy pontot. Mivel a Szeged egy pont előnnyel áll a Zalaegerszeg előtt, elég könnyű kiszámolni, hogy ha holnap Répcelakon, majd jövő szombaton Szolnokon a négy gárda meccsében első helyen végez, bajnoknak vallhatja magát. Persze ebbe lesz beleszólása – és egyáltalán nem biztos, hogy lájkolása – a másik három csapatnak is, nézzük az ellenfeleket!

Répcelak
Újonc, azaz frissen felkerült csapatként jutott a négy közé. Ami tavaly a Kaposvár volt, az most a vasi együttes: a bajnokság meglepetése. Lampert Péter és Bóta Ervin révén egykori szegedi is található a keretében, utóbbi közös édesanya által Kakuk Levente testvére. Az első kör házigazdája.

Szolnok
Az örök harmadik, legalábbis az elmúlt években ez mondható el a csapatról. Az előző két bajnokság során a Szegeddel vívott elődöntőt, mindkétszer a Szeged volt a jobb idegenben és otthon is. Saját pályáján viszont bárkire veszélyes, Fehér Béla pedig extraprodukcióra (640–680 fa) is képes. A második kör házigazdája.

Zalaegerszeg
Az örök rivális. Az elmúlt öt évben háromszor volt bajnok, igaz, ez még messze van a Szeged által elért nyolc aranytól. Válogatottak egész sora erősíti, ráadásul a jelenlegi bajnokság alapszakaszában Répcelakon és Szolnokon is több fát ért el, mint a Szeged. Szegeden viszont száz fával kikapott…

A negyedik kör házigazdája

A Szegedi TE helyzeti és pontelőnyből várja a rájátszást. Mindig esélyesként vág neki a bajnokságnak, ezt nyolcszor már igazolta is. A csapat keretében négy magyar és két szerb válogatott kerettag található, akik nagyon szeretnének végre ismét csapatbajnoki aranynak örülni. Ha ez így lesz, a 4. körben éppen Szegeden vehetnék át…

A program

Felsőházi rájátszás az 1–4. helyért, 1. kör, március 10. (szombat), 11 óra: Répcelak; 2. kör, március 17. (szombat), 11 óra: Szolnok; 3. kör, április 1. (vasárnap), 11 óra: Zalaegerszeg; 4. kör, április 14. (szombat), 11 óra: Szeged.

A rájátszás állása: 1. Szeged 34, 2. Zalaegerszeg 33, 3. Szolnok 23, 4. Répcelak 20 ponttal.

DM 2012. 03. 02.

Kell a pontelőny

A bajnokság további szakaszának szempontjából rendkívül fontos mérkőzést játszik holnap 14 órától a Szegedi TE férfi tekecsapata, amely ha legyőzi a Zalaegerszeget, megnyeri az alapszakaszt.

A számolgatások ideje lejárt, ugyanis már csak egyetlen forduló van hátra a férfi tekecsapat Szuperliga alapszakaszából. A bajnokság 18. fordulójában két veretlen csapat találkozik szombat 14 órától az újszegedi teke- és bowlingcentrumban: az éllovas, egyetlen pontot vesztett Zalaegerszeg érkezik a második, egy vereséggel álló Szegedi TE-hez.
Érdemes felidézni a két csapat őszi mérkőzését: a zalai találkozón a vendégek az első sor után – Zalaegerszegen hatsávos a létesítmény – 2:1-re vezettek, ehhez még húsz fa előny is jött. Aztán a második három trióban csak Ernyesi nyert, sőt az előnyből huszonhét fás hátrány, így vereség lett. Azaz igen kedvező pozícióból, a meccsen végig vezetve vesztett a Szegedi TE.
– A helyzeti előny miatt megnőtt az alapszakasz elsőség jelentősége, hiszen az ott megszerzett pontokat magunkkal visszük, ehhez lehet majd gyűjteni a rájátszásban minden helyszínen attól függően, hogyan zárunk, öt, három, két vagy egy pontot. Ha holnap nyerünk, a zalaiak előtt egypontos előnnyel várhatjuk a rájátszást, így pedig elég a négyből két helyszínen nyerni, ráadásul az utolsó kör Szegeden lenne. Sokkal több kell a játékosoktól, mint amit a Bamberg ellen a BL-ben mutattak, mert a zalaiak hasonló produkcióra képesek, mint a németek. Bízom a csapatban, és abban, hogy megnyerjük ezt az összecsapást – vélte Karsai Ferenc klubelnök.
Ami biztos: az Ózd és a Szombathely elbúcsúzott a Szuperligától, a Répcelak a negyedik, a Szolnok a harmadik helyen zár, így pedig a szegediek jövő szombaton Répcelakra, két hét múlva pedig Szolnokra utaznak a rájátszás első, majd második fordulójában. A holnapi meccstől függ, hogy március 24-én Zalában vagy Szegeden lesz a harmadik forduló, illetve hogy hol adják át az érmeket a négyes döntő utolsó, negyedik fordulójában, április 14-én. Az 5–8. helyen végző csapatok (Kaposvár, FTC, Bp. Erőmű, BKV Előre) is hasonló szisztémában döntenek a végső sorrendről.
A bajnokság állása
1. Zalaegerszeg 17 16 1 0 117 – 19 33
2. Szegedi TE 17 16 0 1 113 – 23 32
3. Szolnok 17 10 1 6 76 – 60 21
4. Répcelak 17 8 2 7 73 – 63 18
5. Kaposvár 17 7 2 8 64 – 72 16
BKV Előre 17 7 2 8 64 – 72 16
7. Bp. Erőmű 17 7 1 9 61 – 75 15
8. FTC 17 6 0 11 52 – 84 12
9. Szombathely 17 3 1 13 40 – 96 7
10. Ózd 17 0 0 17 20 – 116 0

DM 2012. 02. 25.

Somogyban a Szeged

Két csapat már biztos résztvevője a legjobb négy küzdelmének a férfi tekecsapat Szuperligában.

Akad még, akinek három, másnak már csak két bajnokija van hátra az alapszakaszból, ám azt már borítékolhatjuk, hogy a bajnoki címre legesélyesebb együttes, a mindössze egy döntetlennel éllovas Zalaegerszeg és az egyetlen vereséggel második Szegedi TE ott lesz a négy helyszínes finálénak.
A maradék két helyért azonban még ádáz csatát vív a Szolnok, a Répcelak és a Kaposvár is. A legkönnyebb helyzetben a Szolnok található, amely három meccset játszik még, de a Kaposvárra is ennyi találkozó vár, a Répcelakra pedig már csak kettő.
Szegedi szempontból miért érdekes a fenti okfejtés? Mert vasárnap 14 órától a Bajnokok Ligája negyeddöntő miatt elhalasztott mérkőzést pótol Kaposváron a Tisza-parti alakulat. Egy olyan ellenfél otthonában, amely foggal-körömmel ragaszkodik a négy közé jutáshoz, vezére pedig az egykori szegedi Földesi Zsolt. Szóval a Szegedi TE-nek eddig sem volt könnyű dolga Somogyban, és most sem lesz az. A BL-búcsú után már csak a bajnokság maradt a csapatnak, a játékosok pedig készen állnak az újabb feladat sikeres megvívására.

DM 2012. 02. 20.

Fájó szegedi búcsú

A német Victoria Bamberg jutott a férfi tekecsapat Bajnokok Ligája legjobb négy együttese közé, miután a hazai 4:4 után a Szegedi TE vendégeként 7:1-re nyert.

Örök tanulság, és sosem lehet elfelejteni: a német sportolót semmilyen körülmények között sem szabad leírni. Ha ellene játszol, csak akkor hidd el, hogy győztél, amikor a meccs és a tusolás után egy sör/üdítő mellett gratulál neked.
Reméljük, a Szegedi TE férfi tekézői ezt végre jól és örökre a fejükbe vésték. Azok után, hogy Bambergben 4:4-es döntetlent ért el a Szegedi TE a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első meccsén, sokan reménykedtek abban, az iksz jelent annyit, hogy a visszavágón hazai pályán meglegyen a továbbjutás. Azonban nem sikerült a győzelem, sőt a Szeged régen, talán sosem látott vereséget szenvedett saját közönsége előtt.
– Csalódott vagyok, hiszen az idegenbeli döntetlen után úgy hittük, a hazai győzelem nem lehet gond még akkor sem, ha a Bamberg a mumusunk, hiszen többször borsot tört az orrunk alá. Nem tudtuk kihasználni a saját létesítményünk előnyét, ezen a napon sajnos gyengébbek voltunk, és ezt nem foghatjuk sem a pályára, sem az időjárásra, sem egyéb másra – mondta a szegedi együttes legjobbja, Kiss Norbert.
További eredmények: Zalaegerszeg–Zerbst (német) 7:1, összesítésben: 7:9. Zapresic (horvát)–St. Pölten (osztrák) 6:2, összesítésben 9:7. Neumarkt (olasz)–Podbrezova (szlovák) 3:5, összesítésben: 3:13. A BL legjobb négy csapata közé a Bamberg, a Zerbst, a Podbrezova és a Zapresic jutott.
A négyes döntőt a szlovéniai Celjében rendezik március végén – sajnos a Szegedi TE nélkül.

Jegyzőkönyv
Férfi tekecsapat Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó: Szegedi TE–Bamberg (német) 1:7 (3631:3718). A párok: Kakuk L.–L. Pansa 0:1 (2:2, 631:639), Szél T.–N. Lupu 0:1 (1:3, 599:627), Karsai L.–C. Heissler 0:1 (0:4, 594:642), Ernyesi R.–M. Weiss 0:1 (2:2, 589:603), Kovács P.–M. Gredziak 0:1 (1:3, 569:612), Kiss N.–U. Wagner (N. Strohmenger) 1:0 (4:0, 649:595). Továbbjutott: 11:5-ös összesítéssel a Bamberg.

DM 2012. 02. 18.

Rutin és koncentráció

A Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé juthat a Szegedi TE férfi tekecsapata, ha a németországi 4:4 után hazai pályán ma 13 órától megfelelő eredményt ér el a Bamberg ellen.

Azt nem lehet mondani Karsai Lászlóra, hogy nem rutinos. A világbajnokságokat 2002 óta járja, Bajnokok Ligája-, Világ- és Európa-kupa győztes, azaz számos nagy nemzetközi viadalon szerepelt már. Nyilván nagyon jól tudja, hogy kiélezett helyzetben mit kell csinálnia, hogyan kell étkeznie, pihennie. Ilyen kiélezett helyzet lesz a ma 13 órakor az újszegedi teke- és bowlingcentrumban rendezendő, Bamberg elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő visszavágó is, így kíváncsiak voltunk, mit érzett, mit gondolt a meccs előtt.
– A Bamberget vezető és edző Csányi Béla minden idők egyik legjobb tekése volt, aki ismeri a sportág csínját, bínját. Amikor kint 4:4-gyel lejöttünk, már akkor azt mondta: nyerni utaznak Szegedre. Azt gondolom, ez számukra reálisan 5:3-at jelenthet. A döntetlen miatt azonban a minimális előny nálunk van, éppen ezért nem szabad a pszichikai hatásoknak felülni. Túl kell lépni, hogy a Bamberg mumusunk volt, inkább saját magunkkal kell foglalkozni, és levetkőzni a gátakat. A német együttesben kiváló német és külföldi játékosok vannak, de hazai pályán mi vagyunk az esélyesek. Győzhetünk simán, de akár egy érdekes meccs is kialakulhat. Szerintem 5:3-ra nyerünk, de ez csak úgy lehet, ha maximálisan összpontosítunk, és minden egyes szettre odafigyelünk. Nem érdekes, mennyi fát érünk el, csak az a fontos, hozzuk a saját csapatpontunkat – vélte a nagy találkozó előtt a Szeged legrutinosabb játékosa, Karsai László.
A németek tegnap este érkeztek meg Szegedre, és a Novotel hotelben foglalták el a szállásukat. A találkozó a www.livesite.hu oldalon élőben látható lesz.

DM 2012. 02. 17.

Jó hír: Szél remek

A férfi tekecsapat Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a Szegedi TE holnap 13 órától az újszegedi teke- és bowlingcentrumban a német Bamberget fogadja. Az idegenbeli 4:4 után sem bízhatja el magát a hazai alakulat, de az esélye talán már több, mint ötven százalék.

Nagy dolgot vihet véghez a Szegedi TE. A férfi tekecsapat Bajnokok Ligája negyeddöntőjében kiejtheti a kilencszeres német bajnok, ötszörös Európa-kupa-, négyszeres Világkupa-, háromszoros BL-győztes Victoria Bamberget. Ehhez semmi más nem kell, mint az, hogy az idegenbeli 4:4 után holnap 13 órától a hazai visszavágón akár a lehető legminimálisabb különbséggel is nyerjen a csapat, de jó esetben még a döntetlen is továbbjutást érhet.
Az izgalom és a fegyelmezettség a tegnapi, meccs előtti utolsó edzésen már érezhető volt a játékoson. A szokottnál visszafogottabban, ám sokkal nagyobb összpontosítással végezték a munkát a szegediek.
– Amikor valamelyik nemzetközi meccsen Szél Tibi nyert, akkor a csapat is győzött, ám ha ő vesztett, kikaptunk – osztott meg egy érdekes statisztikát a Szeegdi TE technikai vezetője, Mészáros István. Szél mindenesetre kiváló formát mutatott tegnap, amit már csak meg kell tartani holnap is, és akkor nem lehet baj. Persze a németek sem turistáskodni jönek hazánkba, ahogy az egykori szegedi Csányi Béla mondta még az első meccs után: majd idegenben nyerünk. Minden tiszteletünk az övé, de ne így legyen.
A találkozót élőben a www.livesite.hu oldalon lehet majd követni.

DM 2012. 02. 13.

Főpróba kipipálva

A férfi tekecsapat Szuperliga 14. fordulójában a Szegedi TE hazai pályán fogadta a Szolnokot.

A találkozó főpróbája volt a hétvégi, a német Bamberg elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő visszavágónak, és a 6:2-es siker után a szegediek elégedetten, de nem megelégedve várhatják Csányi Béláékat.
Ami elégedettségre adhat okot: Ernyesi Róbert kiegyensúlyozott, egyre jobb átlagteljesítményt nyújt; Márton János ezúttal is bizonyította, miért igazolta le Szegvárról a világ-, Európa-kupa és BL-győztes együttes; Karsai László nem engedett szettet ellenfelének; Szél Tibor sem hagyott sok esélyt riválisának.
Ami egy kicsit aggasztó: nem tudni, a két sérült, Kovács Péter és Kiss Norbert milyen állapotban lesz szombatra, előbbi comsérülés miatt több hetet kihagyott már, míg utóbbi fogászati kezelés miatt pihent. Ezen kívül Kakuk Levente hiába ért el több fát, szettekben vesztett az idegesítő stílusú Bíró N.-től, míg Sajermann Gergőnek mindössze öt fán múlt a csapatpont.
A sérültek felépülhetnek, a forma is javulhat, azaz a Szeged bizakodva várhatja a szombat 13 órakor kezdődő meccset a Bamberg ellen.

Jegyzőkönyv

Férfi tekecsapat Szuperliga, 14. forduló: Szegedi TE–Szolnok 6:2 (3585:3363). A párok: Kakuk L.–Bíró N. 0:1 (1:3, 596:568), Szél T.–Molnár L. 1:0 (3:1, 615:566), Karsai L.–Bíró J. 1:0 (4:0, 581:518), Ernyesi R.–Fehér B. 1:0 (3,5:0,5, 638:591), Márton J.–Somodi 1:0 (3:1, 594:554), Sajermann G.–Bíró E. 0:1 (2:2, 561:566).

DM 2012. 02. 10.

Izgalmas és fontos hetek

Rendkívül izgalmas és fontos hónap előtt áll a Szegedi TE férfi tekecsapata.

A Szuperligában az alapszakasz hajrája következik, amelyben a tét a rájátszás hazai rendezésének időpontja. Ha a szegedieknek a hátralévő négy – a Répcelak ellen lejátszották a bajnokit (7:1), így számukra már csak három – játéknapon sikerül megelőzniük a Zalaegerszeget, akkor a legjobb négy felsőházi playoffjában az utolsó, negyedik kör házigazdái lesznek, azaz saját közönség előtt dőlhet el a csapatbajnoki cím sorsa.
Sorrendben a Szolnok (holnap az újszegedi teke- és bowlingcentrumban, 14 óra), a Kaposvár (idegenben, február 26., vasárnap) és a Zalaegerszeg (Szeged, március 3., 14 óra) vár Kakuk Leventéékre, azaz az első hely még bőven megszerezhető. Így aztán a Szolnok elleni holnapi összecsapáson nem is lehet mást várni, mint szegedi győzelmet.
A másik nagy feladat a Bajnokok Ligája, amelyben jövő szombaton 13 órakor a német Bamberg lesz a Szegedi TE vendége. Idegenben 4:4-et ért el a Tisza-parti alakulat, azaz esélyes a négy közé kerülésre, de ahogy az egykori szegedi klasszis, Csányi Béla a bambergi meccs után kijelentette: győzni jönnek Magyarországra. Óriási csatára van kilátás bő egy hét múlva, az biztos.

DM 2012. 02. 06.

Minden akadály legyőzve

A férfi tekecsapat Szuperliga 14. fordulójában a Szegedi TE folytatta sikerszériáját, hiszen Budapesten a BKV Előre vendégeként győzött 7:1-re.

Két csatát is megnyert a Szegedi TE az elmúlt szombaton. Előbb az időjárási körülményeket, a tél beköszöntét sikerült legyőzniük, hiszen nemcsak elindultak, hanem szerencsésen meg is érkeztek Budapestre, a Sport utcába, hogy lejátsszák az aktuális bajnokijukat. Nem haladtak úgy az M5-ös autópályán, mint máskor, sőt jó néhány kilométeren keresztül hókotrós felvezetést is kaptak, de rajtuk nem múlhatott a meccs lebonyolítása.
A második csatát már sportszerelésben vívták meg sikeresen: a BKV Előre elleni bajnoki első sorában (a Sport utcában ez három párt jelent) már eldöntötték a csatát: Karsai L., Szél T. és Ernyesi R. is megszerezte a csapatpontot, jó alapot teremtve a többieknek. Aki aztán éltek is a megnyugvás adta lehetőséggel. Kakuk meccse ugyan szorosabbra sikerült, Kiss N. viszont ellenállhatatlan volt, Mártont pedig az a Pete II. László győzte le, aki tavaly még szegedi színekben tekézett.
A kötelezőt hozta, az útakadályokat pedig legyűrte a Szeged – ez most mindennél fontosabb volt.
További eredmények: Bp. Erőmű–Ózd 7:1, Répcelak–Szombathely 6:2. Az FTC–Zalaegerszeg és a Szolnok–Kaposvár meccs elmaradt.

Jegyzőkönyv
BKV Előre–Szegedi TE 1:7 (3477:3649)
A párok: Pete I. L. (Bozsonyik)–Karsai L. 0:1 (1:3, 568:603), Hergéth J.–Szél T. 0:1 (1:3, 582:617), Budai L.–Ernyesi R. 0:1 (1:3, 562:600), Pete II. L.–Márton J. 1:0 (3:1, 596:580), Kovács G.–Kakuk L. 0:1 (2:2, 610:617), Mészáros J.–Kiss N. 0:1 (1:3, 559:632).

DM 2012. 02. 04.

Fokozódó izgalmak

A férfi tekecsapat Szuperliga 14. fordulójában a Szegedi TE idegenbe látogat.

A bajnokságban az éllovas Zalaegerszeg mögött egyetlen ponttal lemaradva második helyen álló Tisza-parti alakulat ma 11 órától (ifik: 10) a BKV Előre vendége lesz.
Mindkét együttes számára fokozódnak az izgalmak a bajnokság alapszakaszának végéhez közeledve. A Szeged az első hely, és ezzel a rájátszás utolsó körének rendezésért hajt, míg a fővárosiak hatalmas versenyben vannak a legjobb négy közé kerülésért a Répcelak, Kaposvár, Bp. Erőmű trióval. A BKV-val kiegészülő kvartettben a jelenleg negyedik Répcelak és a hetedik közlekedésiek között mindössze két pont a különbség. Az esélyek a szegediek mellett szólnak, de a hazaiak biztosan nem adják könnyen a két pontot.
A szegediek keretében Kovács Péter részleges combizomszakadás miatt hosszabb időre kidőlt, míg a kezén sérült Kakuk Levente állapota már javult.

DM 2012. 01. 31.

Tartottak a Szegedtől

Sokat, egészen pontosan teke BL-elődöntőt érhet a Szegedi TE bambergi döntetlenje (4:4), ám a németek még nem adták fel: győzni jönnek február 18-n a Bajnokok Ligája negyeddöntő szegedi visszavágójára.

Hogy mennyit is ér a Szegedi TE Bajnokok Ligája-negyeddöntőben elért bambergi 4:4-es döntetlent? Sokat. Főleg azért, mert a párharc tétje a BL-ben a négy közé jutás, amely felé a szegediek egy hatalmas lépést tettek. De más statisztika is azt támasztja alá, nagy bravúr a németországi iksz.
A Bamberg ugyanis háromszor BL-győztes csapat, amely az elmúlt két versenyidényben – így a német Bundesliga és a Bajnokok Ligája 2009–2010-es és 2010–2011-es kiírásában – otthon csak egyszer veszített ponto(ka)t. Bárki érkezett is a bajor egyetemi városba a szegedi származású Csányi Béla együtteséhez, legyen az osztrák (St. Pölten), cseh (Nachód), horvát (Zadar) csapat, netán hazai rivális (például a Zerbst), az bizony mind lógó orral, vereséggel távozott – kivéve az előző BL-kiírás negyeddöntőjében a Zadart, amely második nekifutásra már javított, és 5:3-ra nyert.
– A meccs végén már azért imádkoztak a hazaiak, hogy ne kapjanak ki. Ha Kiss Norbi egy kicsivel jobban tarol, 7:1-re nyerhettünk volna. De nem vagyok csalódott. Érződött, hogy tartottak tőlünk, a németektől ezt a teljesítményt vártam, míg mi kiválót nyújtottunk – mondta Karsai Ferenc klubelnök.
A szakember kiemelte a rendkívül fiatal Ernyesi Róbertet, aki egy kiélezett szituációban hozta a fontos győzelmet, de alapvetően mindenki hozzátette a magáét az ikszhez.
– Kiváló a szettarányunk, de nem szabad elbízni magunkat, hiszen éppen Csányi nyilatkozta a meccs után: ha nem most, akkor majd a visszavágón, Szegeden nyernek. Ám kétségtelen, most már esélyesek vagyunk a továbbjutásra – vélte végül Karsai.

DM 2012. 01. 30.

Kisebb csoda Bambergben

Több mint biztató eredményt ért el a férfi tekecsapat Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén a Szegedi TE, amely a németországi Bambergben 4:4-es döntetlent játszott.

Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy németországi tekemérkőzésről boldog, önfeledten örülő játékosok térjenek haza. A germán tekesport főleg csapatszinten elég komoly értéket jelent, a Zerbst és a Bamberg azon együttesek közé tartozik, amelyet minden egyes sorozatban az esélyesek között tartanak számon. Különösen otthon magabiztosak a németek, lásd például a Bajnokok Ligája jelenleg futó sorozatát, amelyben a Zerbst 8:0-val engedte haza a Zalaegerszeget.
Hogy a Szeged szerencsés volt-e abból a szempontból, hogy a Bundesliga másodikját, a Bamberget kapta ellenfélnek a BL negyeddöntőjében, nem tudni, de az biztos, hogy a germánok kedvét és önbizalmát alaposan elvették Karsaiék.
A nyolcsávos Bamberg Volkspark hat középső játékterén rendezett meccsen az első három párban extrát nyújtottak a vendégek. Ez nem a fák számában, hanem a koncentrációban volt tetten érhető. Érezték, ezen a napon felülmúlható a hazai alakulat. A második sornak arra kellett vigyáznia, ne csússzon ki a jó eredmény elérésének lehetősége e kézből.
És nem csúszott ki. Legalábbis a 4:4-es döntetlen mindenképpen annak számít. A továbbjutás majd szűk három hét múlva Szegeden dől el.
További eredmények: Zerbst (német)–Zalaegerszeg 8:0, Podbrezova (szlovák)– Neumarkt (olasz) 8:0, St. Pölten (osztrák)–Zapresic (horvát) 3:5. A visszavágókat egységesen február 18-án 13 órától rendezik.

Bamberg (német)–Szegedi TE 4:4 (10,5:13,5, 3556:3541)
Férfi tekecsapat Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés, Bamberg.

A párok:
Pansa–Karsai L. 0:1 (1,5:2,5, 568:579)
Lupu–Szél T. 0:1 (1:3, 611:587)
Weiss–Kakuk 0:1 (2:2, 573:582)
Gredziak–Ernyesi 0:1 (1:3, 581:620)
Heisler–Márton 1:0 (3:1, 604:570)
Wagner–Kiss N. 1:0 (2:2, 619:603)

DM 2012. 01. 28.

Bambergben a Szegedi TE

Péntek kora reggel elindult, majd délután megérkezett a németországi Bambergbe a Szegedi TE férfi tekecsapata.

A Tisza-parti együttes a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első meccsén lesz a hazaiak vendége. Sokan a szegediek mumusának tartják a német gárdát, amely ellen többnyire vesztesen hagyták el Karsaiék a pályát, ám a rossz sorozat az Európa-kupán megszakadt, amikor a Szeged nyert, a Bamberg pedig negyedik lett.

A szegedieket több probléma is gyötri, így például Kovács Péter el sem utazott a csapattal lábsérülés miatt, míg Sajermann és Kakuk kézgondokkal küszködik. A Bamberg egyik edzője a szegedi származású Csányi Béla, aki a német csapat honlapján nyilatkozva a számukra sikerekkel teli múltról beszélt, amely pozitív hatással kell, hogy legyen az őket amúgy mindig nagy csatára késztető Szeged elleni párharcban.
A mérkőzés ma 13 órakor kezdődik a Bamberg Volkspark nyolcsávos pályáján.

Kakuk Levente, a Szegedi TE játékosa: – Rengeteg probléma gyötör bennünket, többek között engem is. A németek amúgy is erősek, bárhol és bármikor is indulnak, így aztán különösen nehéz dolgunk lesz a BL első negyeddöntőjén. De azon leszünk minden idegszálunkkal, hogy a továbbjutás szempontjából megfelelő eredményt érjünk el Bambergben is.

DM 2012. 01. 23.

Két meccs, két siker

Igen mozgalmas hétvége után vanak a Szegedi TE férfi tekései: a csapat Szuperligában előbb a Fradit, majd a Répcelakot látták vendégül és győzték le hazai pályán.

Egy héttel a németorszégi Bambergben rendezendő Bajnokok Ligája negyeddöntő első mérkőzése előtt a Szegedi TE férfi tekecsapata jelentős terhelést kapott. Hazai pályán előbb a szuperliga 13. fordulójában a Fradit, majd a 17. fordulóból előrehozott meccsen a Répcelakot verte meg.
A szegediek alapcsapatából az első mérkőzésen Kovács Péter pihenhetett, miközben az eddig kevesebbet szerepelt Márton János kapott lehetőséget – igaz, nem élt vele, mert egy szoros mérkőzésen ellenfele jobb volt –, a második találkozón pedig Szél Tibor nem lépett pályára, de Kovács sérült lába is csak egy szettet bírt, aztán jött helyette Márton. Sajermann Gergő viszont egy teljes mérkőzésen bizonyíthatott, és nem vallott szégyent a tegnapi összecsapáson – más kérdés, sajnos kikapott.
További eredmények: Zalaegerszeg–Ózd 7:1, Kaposvár–BKV Előre 6:2, Szombathely–Bp. Erőmű 4:4, a Répcelak–Szolnok elhalasztották.

Jegyzőkönyvek

Férfi tekecsapat Szuperliga, 13. forduló: Szegedi TE–FTC 6:2 (3702:3515). A párok: Kakuk–Rendes Á. 1:0 (3:1, 652:580), Szél T.–Budai Á. 0:1 (2:2, 590:591), Karsai L.–Aranyosi L. 1:0 (3:1, 624:591), Ernyesi R.–Tóth Z. 1:0 (4:0, 605:558), Kiss N.–Danóczy R. 1:0 (3:1, 661:614), Márton J.–Batki T. 0:1 (1,5:2,5, 570:581).
17. fordulóból előrehozott meccs: Szegedi TE–Répcelak 7:1 (3568:3385). A párok: Kakuk L.–Ritter T. 1:0 (2,5:1,5, 619:576), Ernyesi R.–Dévai B. 1:0 (3:1, 621:563), Karsai L.–Farkas I. 1:0 (3:1, 578:566), Sajermann G.–Gosztola L. 0:1 (2:2, 547:552), Kiss N.–ifj. Móricz Z. 1:0 (4:0, 636:545), Kovács P. (Márton J.)–Pete S. 1:0 (2,5:1,5, 567:583).

DM 2012. 01. 20.

Duplameccs hét végén

A férfi tekecsapat szuperliga folytatása rögtön mozgalmas hétvégével indul a Szegedi TE számára: szombaton 14 órától az FTC, vasárnap 12 órától pedig a Répcelak ellen lépnek pályára a Tisza-partiak az újszegedi teke- és bowlingcentrumban.

Sokan még mindig a 10. A kategóriás nemzetközi szegedi férfi egyéni teke világranglistáról – a BB Mentor-kupáról – beszélnek, amelyet a Szegedi TE háromszoros világbajnoka, Kiss Norbert 2008 után másodszor nyert meg, ám az élet nem áll meg. Jönnek az újabb feladatok, a hét végén például rögtön kettő.
A férfi tekecsapat Szuperliga 12. fordulójában a szegedi alakulat szombat 14 órakor (ifik: 13) az FTC fogadja. A vendégek több játékosa elindult a már említett elmúlt heti eseményen, Budai Ádám pedig a legjobb tizenhat között is megmutatta magát – igaz, két szettben búcsúzott a későbbi második Botházy Péter ellen. Akit pedig a szegediek kitűnősége, Kiss vert meg a fináléban.
Vasárnap sem jut idő a pihenésre, hiszen érkezik az újonc, ám a négy közé vágyó, éppen a negyedik helyen álló Répcelak. A találkozót a vendégek kérésére hozták előre a 18 fordulóból, hiszen a találkozó eredetileg kiírt időpontja február 25–26.
Ami a két meccsben nem közös, az az első, őszi összecsapás végeredménye: a Szeged a Népligetben 8:0-ra, Répcelakon pedig 7:1-re nyert. Ami közös, az pedig a várható kimenetel: csakis biztos hazai győzelem.

DM 2012. 01. 17.

BB Mentor-kupa: a győztes Kiss Norbertnek sokat jelentett a közönség
Több volt, mint telt ház

Szegedi nyerte a 10. szegedi WNBA-NBC A kategóriás férfi egyéni teke világranglistaversenyt, amelyet a BB Mentor-kupáért rendeztek. Kiss Norbert (31) 2008 után másodszor hódította el az elsőséget – többek között a világcsúcstartót legyőzve.

Azt írtuk tudósításunkban, a szurkolók valósággal a versenyzők nyakában lihegtek ezen a viadalon. És valóban így volt: ennyien talán még sosem zsúfolódtak össze az újszegedi teke- és bowlingcentrumban, mint most a BB Mentor-kupa egyenes kiesése szakaszában. Mindezt érzékelték a tekések is.
– Az elődöntőben hatalmas meccset játszottam Zavarkóval, akkor nagy volt az alapzaj. Aztán amikor a döntő elkezdődött, és haladtunk előre, úgy lett egyre nagyobb a csend. A nézők hagytak bennünket koncentrálni. Persze, amikor kilencest dobtam, a Kakuk Levente vezette szegedi csapattárskórus hangja zengett a létesítményben. Azért nagy dolog, hogy ennyien vannak, mert az előző lebonyolítással ellentétben nemcsak versenyzők foglaltak helyet a lelátón, hanem sok szurkoló. A szegedi világranglistaverseny minden évben nagy esemény, tényleg hatalmas az érdeklődés főleg az egyenes kieséses szakasz iránt. A bajnokságban Zalaegerszegen és ellenük itthon többnyire telt ház van, de ez több volt, mint telt ház – mondta a 2012-es első, Kiss Norbert.
A szegedi kiválóság komoly ellenfeleken túljutva nyerte meg a viadalt.
– Ahol ennyi, a világ élmezőnyébe tartozó játékos elindul, az csak színvonalas esemény lehet. Fontos, hogy milyen ágra kerülök, de én ebben nem voltam szerencsés, hiszen sorrendben a szlovák Milan Tomka, a válogatott Kiss Tamás, a világcsúcstartó Zavarkó Vilmos, majd az Ausztriában légióskodó Botházy Péter jött sorban. Sokat számított a közönség, ilyenkor érzem, mennyit jelent más sportágban a szurkolók hangja. Ott egy-két gólt, itt egy-két kilencest. Borsódzott a hátam, amikor a nézők kérték a kilencest, majd amikor én teljesítettem a kérésüket, felrobbant a pálya. Zavarkó pedig végre átérezte, milyen, amikor agyonver valakit. Most ő járt így. Elárulta, nem igazán tetszett és esett jól neki… Rá mondják, az űrből jött, van ő, aztán jönnek a többiek. De most kiderült, ő is verhető – vélte a játékos.
Két bajnoki, majd egy németországi BL-meccs következik Kiss és a Szegedi TE számára.
– A Fradi és a Répcelak hazai legyőzése nem lehet gond. Régen játszottunk már Bambergben, a pályájuk nem változott, a játékosállomány viszont alaposan átalakult. Mostanában csak egyszer játszottunk olyan, öntött pályán, mégpedig Bolzanóban az Európa-kupán, amilyen majd Németországban vár ránk. A döntetlen benne van a pakliban, és egy 5:3-as vereséggel is maximálisan kiegyeznék – jegyezte meg végül Kiss Norbert.

DM 2012. 01. 16.

Kiss Norbert nyerte a BB Mentor-kupát

A Szegedi TE játékosa, Kiss Norbert nyerte a 10. WNBA-NBC A kategóriás férfi egyéni teke világranglista-versenyt, amelyet idén a BB Mentor-kupáért rendeztek az újszegedi teke- és bowlingcentrumban.

Az újszegedi tekecentrum immár sokadszor bizonyult kicsinek. A 10. WNBA-NBC A kategóriás férfi egyéni teke világranglista-verseny – amelyet a BB Mentor-kupáért bonyolítottak le – egyenes kieséses szakaszát telt ház, nagyjából 150 néző figyelte a helyszínen. Kis túlzással a pályán lévő versenyzők nyakában lihegtek az emberek. Hiába, a három éve bevezetett újítás – amely szerint a selejtezőben százhúszat dobnak a sportolók, majd a tizenhatos döntőben már csak kétszer harmincat, és ha kell, még hármat – rendkívül érdekfeszítővé tette a tornát, egyben a sportágat.

– Nem is gondoltam, hogy ilyen izgalmas a teke! – mondta egy sokat megélt néző, aki megfordult már például futball-, kézilabda- és röplabdameccseken is. Nem véletlenül látogatott ki a torna döntőjére az A-Híd Szeged Beton VE férfi pólósainak elnök asszonya, az egykori tekés, Cserhalmi Julianna sem. Rang ezen a viadalon indulni. Száznyolcvan versenyző közül a legjobb tizenhat közé bekerülni igen komoly fegyvertény. Főleg úgy, hogy akadt olyan sor, amelyben a négy versenyzőnek összesen tizennégy vb-címe volt. A selejtezők öt napja alatt ment a számolgatás, a statisztikázás, vajon mennyi kell ahhoz, hogy a végelszámoláshoz odaérjen egy-egy tekés. Az amatőrök többnyire csak a sportélményért indultak el, aztán felültek a lelátóra, és onnan nézték azokat a kiválóságokat, akiket évente egyszer, éppen itt, ezen a versenyen láthatnak. Az amatőrök legjobbika Lengyel József volt, aki meghatottan vette át a Szilánk Zrt. által készített különdíjat.
Ahogy az eddigi viadalokon, úgy most is volt bravúreredmény, ilyen például a Földeák játékosa, Veres Zsolt, aki a légiósok, külföldiek és világbajnokok között állta meg a helyét. Akadt meglepetés, hiszen a címvédő szerb Jovan Csalics, a szlovák Podbrezova kiválósága már a selejtezőben kiesett. És a papírforma: Kiss Norbert, a házigazda Szegedi TE játékosa 2008 után másodszor végzett az élen. Többnyire lenyűgöző produkciót nyújtott, és néha ugyan volt apróbb mélypont, de összességében valóban a torna legjobbja végzett a BB Mentor-kupa első helyén.

– Több éve szeretnék már nyerni, most megadatott. Valahogy jobban tetszett a korábbi lebonyolítási forma, de belátom és érzem, az új szisztéma egyértelműen a sportág érdekeit szolgálja. Nagyon boldog vagyok, hiszen remek riválisokat sikerült legyőznöm – mondta Kiss Norbert. Csak hogy érzékeltessük, kit is vert meg az elődöntőben: a Podbrezova tekése, Zavarkó Vilmos ahol elindul, ott esélyes. Az előző hétvégén előbb Wiener Neustadtban, majd Vrbason végzett az élen. Ám most megtudta, milyen érzés az, amit ő csinál rendszeresen, amikor nem hagy cseppnyi esélyt sem az ellenfélnek. Ezúttal Kiss Norbert tett így vele a Szegedi Sport és Fürdők Kft., illetve a Belvárosi Nyomda által is támogatott viadalon.

Végeredmények, selejtező: 1. Zavarkó Vilmos (Podbrezova) 675, 2. Kakuk Levente (Szegedi TE) 641, 3. Boanta Claudiu (ZTK) 635, 4. Kiss Tamás (ZTK) 631, 5. Kiss Norbert (Szegedi TE) 615, 6. Zapletán Zsombor (Neumarkt) 614, 7. Botházy Péter (SKC Andau) 613 (224), 8. Pete II László (BKV Előre) 613 (217), 9. Bárány Csongor (P. Beograd) 607, 10. Budai Ádám (FTC) 605, 11. Ivan Cech (Podbrezova) 604 (227), 12. Milan Tomka (Podbrezova) 604 (217), 13. Fehér Béla (Szolnok) 601, 14. Veres Zsolt (Földeák) 600 (232), 15. Kozma Károly (ZTK) 600 (201), 16. Vörös Milán (ZTK) 598 (205).

Négyes döntő: 1. Kiss Norbert, 2. Botházy Péter, 3. Zavarkó Vilmos, 4. Boanta Claudiu. Különdíjasok, a legjobb szegedi: Kiss Norbert, a legjobb amatőr játékos: Lengyel József.

DM 2012. 01. 13.

A java még hátravan

A harmadik nap is befejeződött az újszegedi BB Mentor-kupa nemzetközi férfi egyéni tekeversenyen – a java, további három nap azonban még hátravan.

Pörögnek az események az újszegedi teke- és bowlingcenrumban. Az ország minden tájáról érkeznek a versenyzők a 10. WNBA-NBC A kategóriás férfi egyéni teke világranglistaversenyre, amelyet a BB Mentor-kupáért rendeznek. A sprotolók regisztrálnak (klub, mióta tagja a klubjának, nemzetközi rangsorszám, születési idő), ki-ki lerójja a szintjének megfelelő nevezési díjat, aztán átöltözik, legurítja a százhuszat, és reménykedik abban, hogy bekerül a legjobb tizenhat közé. Persze, az alsóbb osztályban szereplő versenyzők tisztában vannak azzal, nem sok esélyük van az egyenes kieséses szakaszba bejutni, egyben a pénzdíjakért küzdeni, de azért csak ott motoszkál mindekiben: mi lenne, ha… Aztán akinek futja a költségvetésből, az másodszor is nekifut – megengedett lehetsőég a szegedi versenyen –, megpróbálva javítani az előző teljesítményén.
A java azonban még hátravan. Már tegnap is akadtak kimagasló teljesítmények (például az osztrák Andauban légióskodó Botházy Péteré vagy a szolnoki Fehér Béláé), az igazi izgalmak viszont mától kezdődnek és szombat este kilencig tartanak. Ekkkor következnek a nagyágyúk, azok, akik a kupa tényleges esélyesei: a szegediek (Karsai L., Kiss N., Kakuk L., Szél T., Ernyesi R., Kovács P.), a szlovák Podbrezova kiválóságai (a címvédő Csalics, a világcsúcstartó Zavarkó, I. Cech, Foltin), a zalaegerszegiek (Boanta, Farkas S., Kiss T.), illetve befuthat még egy-két meglepetés is.
A seletező eseményei ma 9, holnap 8 órakor kezdődnek, és ami közös mindkét napban: este kilenc után érnek véget. Vasárnap 9.30-tól már a selejtező legjobb tizenhat tekése marad és harcol a 14 órai döntőért.

Az állás

10. WNBA-NBC A kategóriás férfi egyéni teke világranglistaverseny a BB Mentor-kupáért, az élcsoport a 3. nap után: 1. Botházy Péter (SKC Andau, Ausztria) 613, 2. Bárány Csongor (P. Beograd, Szerbia) 607, 3. Budai Ádám (FTC) 605, 4. Fehér Béla (Szolnok) 601, 5. Veres Zsolt (Földeák) 600, 6. Földesi Zsolt (Kaposvár) 595, 7. Zdravko Kresovics (Vojvodina, Szerbia) 585, 8. Tóth Norbert (ifjúsági válogatott) 584 (219), 9. Rácz József (Szegvár) 584 (212), 10. Zapletán Zsombor (Neumarkt, Olaszország) 583 fával.

DM 2012. 01. 12.

Teketapasztalatok: ismerkedés a sportággal a BB Mentor-kupán
Minden napra egy kiló

Tudják, miért kell egy verseny előtt ballal fogat mosni, miért fontos a sebesség, illetve hogy százhúszszor három az miért napi egy kilogramm? És ezeknek mi köze a tekéhez? A sportág szegedi nemzetközi versenyén, a BB Mentor-kupán mindez kiderült.

– Eljött az én időm! – döntöttem el, amikor megláttam a 10. WNBA-NBC férfi egyéni teke világranglistaverseny kiírását. Régóta gondolkodtam azon, el kellene indulnom, a tervből pedig éppen a jubileum kapcsán lett valóság.
Jelen. Mint a profik, úgy készültem. Könnyű vacsora (zsemle, tejföl, tarja, reszelt sajt), csak szénsavmentes ásványvíz, tévé kikapcsolva, egy kis olvasás, és még a fogamat is bal kézzel mostam meg, kímélendő a másnap fontos feladatra készülő jobbosomat. Szerencsére a gyermekeim, így a négyéves Szabika és a féléves Kamilla is hagyott aludni, szóval minden ideálisan alakult. És ideális volt a helyszín is: a Belvárosi Nyomda révén színes programfüzet várt, a Szegedi Sport és Fürdők Kft. révén öt nemzet zászlója függött a falon, a Szilánk Zrt. üvegtrófeáinak tervei pedig biztosítottak arról: a pénzdíj mellett is van miért küzdeni.
A verseny második napjának első sorában kaptam helyet a tavalyi meglepetésember, a Kunfehértó színeiben induló, 2011-ben holtversenyes harmadik Iványi Lászlóval együtt.
Múlt. – Soha nem felejtem el a tavalyi viadalt, amikor rengetegen szurkoltak nekem itt, az újszegedi teke- és bowlingcentrumban. Ilyet kívánok mindenkinek, aki a tekézésre adja a fejét – emlékezett vissza a játékos, amikor a nevezési díj (amatőröknek, NB III-as, NB II-es és NB I-es játékosoknak 2500, szuperligásoknak 3000, a válogatottaknak 4000 forint) kifizetése után a folyosón bemelegítettünk. Tíz órakor pontosan pályára szólítottak, aztán elkezdődött a verseny. Egy határérték motivált: legalább 450 fát szerettem volna elérni. Népes szurkolótáborom volt – két kolléga, a feleség, egy rokon és egy barát plusz egy Charlton Athletic-zászló, amelynek színeit képviseltem –, és a felkészítő szakember is igazán minőséginek számított. A Szegedi TE stábjából Mészáros István mellett a többszörös világbajnok Kakuk Levente magyarázta, mit és hogyan csináljak: maradjak a dobásban, ne forduljon semerre a vállam, nyúljak az első bábu felé és próbáljak úgy tenni, mintha meg akarnám fogni.
Nem mindig bírtam követni az utasításait. Nem azért, mert nem akartam, hanem mert nem tudtam. Igyekeztem, de sehogy sem bírtam például olyan sebességgel eldobni a golyót, ahogy Kakuk: amíg ő általában 40, addig én jó, ha 28 km/h-val indítottam útjára. És akkor még nem beszéltem a pontosságról. Üresből – amikor egyetlen golyót sem találunk el – az átlag összesen 1-2, míg nekem 13 jött össze. Hiába, bár volt már néhány edzésem, mégsem tartozom a rendszeresen tekézők közé. És bár évek óta a sportág mellett vagyok, az örök tétel beigazolódott: nem nézni, inkább csinálni kell.
Az idő és a gurításszám előrehaladtával az izmaim is jeleztek. Kiszámoltam, ha százhúsz dobást teljesítek és három kilogrammos golyóval számolok (2,8-2,9 kiló között van a valós tömege), akkor közel 360 kilogrammot mozgatok meg. És akkor az előttem álló egy év minden további napjára már január elején, egy óra alatt megemeltem egy kilót. Ezzel le is tudhatom a kondiedzéseket – döntöttem el gyorsan.
Jövő. A tervem megvalósult, ugyanis 455 fával zártam, és ekkor még a 16-os döntőbe jutásra álltam – mert csak tizenegy induló végzett. Később reálisan úgy számoltam, a verseny utolsó helyezettje megvan.
Utóirat: hát-, comb-, fenék- és karizomfájásra ébredtem. Nem volt őszinte a mosolyom, amikor megpróbáltam felkelni. De nem vette el mindez a kedvemet e csodálatos, egyben nehéz sportágtól: jövőre meglesz a 460 fa.

DM 2012. 01. 10

Ma kezdődik a BB-mentor-kupa: százhetvenhatan neveztek
Minden idők legnagyobb versenye

Ma kezdődik és vasárnap kora délutánig tart minden idők legnagyobb szegedi férfi egyéni tekeversenye az újszegedi teke- és bowlingcentrumban. A BB Mentor-kupáért zajló, 10. WNBA-NBC A kategóriás világranglistaviadalra öt ország több mint százhetven indulója nevezett, amelyből a mától szombatig tartó selejtező után vasárnapra már csak a legjobb tizenhat marad.

Az élet nagy rendező. A 10. WNBA-NBC A kategóriás férfi egyéni teke világranglistaverseny a BB Mentor-kupáért két olyan sportolóval rajtol el ma, akik egykor a házigazda Szegedi TE-hez tartoztak. Az újszegedi teke- és bowlingcentrum volt az otthona a játékos-edző Zdenko Pavlicsnak, illetve Kiss Zsoltnak, akik ma 15 órakor már mint vendég lépnek pályára a viadalon.
Azon a viadalon, amelyhez hasonló Szegeden, de nyugodtan mondhatjuk, az országban sem volt. Minden idők legnagyobb tekeversenyének ad otthont ugyanis a Derkovits fasori létesítmény, ahol az öt selejtezőnapon összesen százhetvenhat induló teljesíti saját százhúsz dobását. Van közte abszolút amatőr – mint e sorok írója –, egyesületen kívüli, de a városi bajnokságban gyakran tekéző, aztán NB-s bajnokságban szereplő Nyíregyházáról, Kazincbarcikáról, Gyuláról, Ajkáról, Kunfehértóról, Pécsről, Ceglédről, Tiszakécskéről, a megyében Földeákról, Szegvárról, Hódmezővásárhelyről, Szegedről, szuperligás játékos Kaposvárról, Budapestről, Zalaegerszegről, valamint külföldiek Szlovákiából, Ausztriából, Szerbiából és Romániából.
– Tizedik alkalommal rendezzük meg ezt az eseményt a város és a szponzorok segítségével. Már a kezdetektől népes és rangos volt a nevezők névsora, amely az esztendők alatt folyamatosan növekedett. Úgy hallom vissza, hogy kiváló a lebonyolítás, ráadásul akármerre megyek, az egyetlen olyan verseny, amelynek a döntőjéről tévéfelvétel készül – mondta a siker titkáról Karsai Ferenc főszervező.
Az események csúcspontja a szakember által is említett döntő, illetve az egész vasárnapi program, amikor a legjobb tizenhat egyenes kieséses rendszerben jut el a 14 órási fináléig.

A hét programja

10. WNBA-NBC A kategóriás férfi egyéni teke világranglistaverseny a BB Mentor-kupáért. Napi program, selejtezők, kedd: 15-tól 17 óráig; szerda: 10-től 15 és 17-től 20 óráig; csütörtök: 11-től 22 óriág; péntek: 9-től 22 óráig; szombat: 8-tól 21 óráig; egyenes kieséses szkasz, vasárnap: 9.30-tól; döntő: 14 órától.

DM 2012. 01. 02.

Rímben leírt vágy

Negyedszer lett az év játékosa, három egyéni ob-aranyat nyert, első lett a csapattal az Európa-kupában. A Szegedi TE tekése, Kiss Norbert (31) tavalyi eredménysora beszédes.

Vasárnap sokan tettünk új évi fogadalmat. A Szegedi TE háromszoros világbajnok, 14-szeres magyar bajnok tekése, Kiss Norbert sem maradt ki a nagy többségből.
– Bort, búzát, békességet, sok plusz fát és aranyérmet – nagyjából így, ebben a rímben foglaltam össze magamban az előttem álló év várakozásait. Idén csak egyéni világbajnokság lesz, augusztus környékén derülnek ki az azon indulók, így egyelőre mindössze annyit kívánhatok, hogy újra a Szegedé legyen a csapatbajnoki cím, immár a kilencedik. Ez az elsődleges és a legfontosabb. Jönnek sorban a feladatok, hiszen jövő hét végén rendezik a szegedi világranglista-versenyt, aztán folytatódik még januárban a bajnokság és a Bajnokok Ligája is – mondta a játékos.
Kiss 2000-ben éppen húsz évesen érkezett Szegedre. Tehetséges fiatal volt csakúgy, mint most a klubcsapatában Sájermann vagy Ernyesi. A fiatalok már kíváncsiak a véleményére.
– Annak idején úgy jöttem Szegedre, hogy az ország egyik legjobb együttesébe igazoltam. Megfelelési vágy dolgozott bennem, hogy bizonyítsam, érdemes vagyok a komolyabb feladatokra is. Több segítőm is akadt: Karsai Ferenc, Kendrella István és Kaszás Zoltán. Három ember, három különböző stílus, és ebből raktam össze a számomra legértékesebbet, amely a stílusomnak is megfelelő. Sokszor megkérdeznek, mitől vagyok jó vagy mit csinálok, amitől így játszok. Fontos, hogy a tehetség és a szorgalom mellett szeressen az egyén tekézni is, illetve hogy a jó szakember jókor kerüljön a játékos útjába. Ami biztos, hogy mindkét fiatal jó helyen, eredményes társak között van Szegeden – vélte a tekés.
Az egykor fiatal tehetség ma már példakép is.
– Többször visszahallom, hogy annak tartanak, de nem igazán érzem példaképnek magam. Kétségtelen, hogy elértem már valamit a sportágban, de mindig szerényen, visszafogottan reagálok az érdemeimet, címeimet sorolók kérdéseire – mondta Kiss.
Alapos változások kezdődtek a sportágban, nagy kérdés, vajon jó irányt vettek-e a népszerűsítési kezdeményezések.
– Szerintem igen. A netes közvetítés, amely éppen Szegeden debütált, már azt vetíti előre, hogy egyre többen láthatják, ismerik és szeretik meg ezt a gyönyörű sportágat. Idén beindul egy nemzetközi Grand Prix-jellegű sorozat, folyamatosan keresik a televíziós közvetítés lehetőségét is, szóval a népszerűsítés jó irányban halad. Egyedül azt sajnálom, hogy a világ legnagyobb sportjátékán, az olimpián a teke egyelőre még nem kapott szerepet – jegyezte meg végül a tekés.

By | 2014-09-23T09:34:17+00:00 február 25th, 2014|Archívum, Archívum 2012|0 hozzászólás

About the Author:

Hagyj üzenetet