A Szuperliga 15. fordulójában az Investment Közutasok Kaposvári TK csapatát fogadtuk hazai pályán.
Az ifjúsági csapatunknak nem volt nehéz dolga, hiszen a vendégek csak egy játékossal tudtak kiállni betegség miatt. Nekik a következő 3 fordulóban lesz nehéz dolguk, hiszen 3 olyan csapat ifjúsági játékosaival fognak játszani akikkel küzdenek a dobogó 3. fokáért, illetve a 4 együttes egyenlő pontszámmal áll a tabellán.
A felnőtt mérkőzést Jovetic Milán és Zapletán Zsombor kezdte meg. Milan a tavaly még szegedi színekben játszó Brancsek Jánost kapta ellenfélnek, játékosunk esélyt se hagyva gyűjtötte be szettpontjait és ezzel együtt a csapatpontot is. Zsombi az egykori szegedi játékos és magyar válogatott Kovács Gáborral került össze. Zsombi lehengerelte ellenfelét, szettpontot se engedett ki a kezéből, a végén 110 fás győzelmet aratott.
A következő körben Kozma Károly és Karsai László lépett pályára. Karesz felszabadultan jól játszva, új egyéni csúcssal, a nap legjobb eredményét elérve ütötte ki ellenfelét. Gratulálunk Karesz az új egyéni csúcsodhoz, szép játék volt!! Laca kiegyensúlyozott teljesítménnyel, azonban a 2. szettben a szezonban a legmagasabb szettjét elérve (183fa) 4-0 arányban verte meg ellenfelét.
A záró sorunk nyugodtan léphetett pályára hiszen a mérkőzés már a zsebünkben volt, a vendégeknek mindöszze 1!! szettpontot sikerült szereznie az első két sorban. Még Karsai Dani visszafogott teljesítménye is szoros csatára kényszerítette ellenfelét, 3 szett után 1-2 volt az állás, viszont Dani vezetett 4 fával. Sajnos az utolsó szettben nem sikerült a pontfogás így a kaposváriak megszerezték a szépítő csapatpontot. Kiss Nobertnek is sikerült 4-0-ás győzelmet aratnia, így a vendégeknek mindössze 4 szettet sikerült nyernie.
Összességében egy jó csapatteljesítményt sikerült elérnünk, 6 játékosunkból 5-nek sikerült 640 fás eredményt elérni. Ezzel a győzelemmel 2 pontra vagyunk mindössze a bajnoki címtől, ami a következő mérkőzésen meg is lehet, hiszen a tabella 8. helyén lévő Ferencvárosi TC csapatát fogadjuk hazai pályán szombaton 13:00-tól.
A mérkőzés párosításai:
Zengő Alföld Szegedi TE ifi – Investment Közutasok Kaposvári TK 4 – 0 (7 – 1, 1147 fa – 525 fa)
Ivanyik Dávid – Ripli Benedek 3 -1 (543 fa – 525 fa)
Ivanyik Richárd – 4 – 0 (604 fa)
Zengő Alföld Szegedi TE – Investment Közutasok Kaposvári TK 7 – 1 (20 – 4, 3856 fa – 3485 fa)
Jovetic Milan – Brancsek János 3 – 1 (649 fa – 608 fa)
Zapletán Zsombor – Kovács Gábor 4 – 0 (662 fa – 552 fa)
Kozma Károly – ifj. Horváth László 4 – 0 (673 fa – 579 fa)
Karsai László – Juhász Bence 4 – 0 (641 fa – 581 fa)
Karsai Dániel László – Botházy Péter 1 – 3 (585 fa – 591 fa)
Kiss Norbert – Bóka Ákos 4 – 0 (646 fa – 574 fa)