A Szuperliga 12. fordulójában hazai pályán fogadtuk a Szentgotthárdi VSE csapatát. Ifjúsági csapatuk veretlenül utazott hozzánk, a felnőtt csapat pedig 6. helyről várta a küzdelmet. Már a hét elején tudtuk hogy ifjúsági csapatunkban változás fog történni hiszen az egyik fiatalunk kisebb sérülést szenvedett.
A fiatalok nagy küzdelemben elvesztették mérkőzésüket, beugró játékosunk mindössze 5 fával maradt alul, a másik oldalon pedig a „nagyok” csatája folyt, itt is vendégeknek sikerült megszerezni a csapatpontot.
A felnőtt mérkőzést Zapletán Zsombor és Kozma Károly kezdte meg. Zsombi az utolsó 7 dobásával döntötte el a pont sorsát, végül 22 fás győzelmet aratott. Karesznek gyenge kezdés után, a végén jó befejezéssel majdnem sikerült megszereznie a pontját.
A második sorban Karsai László és Jovetic Milan lépett pályára. Milan az elejétől fogva dominálta a mérkőzését, magabiztos 3-1-es győzelmet aratott. Laci az utolsó dobásokig harcban állt a pontért, az utolsó 7 dobásból sajnos nem sikerült kimennie az állásból, az ellenfél pedig nem hibázott így megszerezte a szettpontot és a csapatpontot is.
Két sor után 2-2-es állás és mindössze 10 fa előny szerepelt a nevünk mellett, ezt az előnyt sokszorozta meg a záró sorunkban Kiss Norbert és Sárosi Krisztián. Krisz kiegyensúlyozott teljesítménnyel 3-1 arányban szerezte meg a saját pontját és 30 fa előnyt. Norbi esélyt se hagyott ellenfelének már két szett után 33 fával vezetett, majd egyetlen szett alatt 75 fát vert ellenfelére, ezzel beállítva a 6-2-es végeredményt.
Következő mérkőzésünk a KÖFÉM SC csapata ellen lesz hazai környezetben szombaton 13:00-tól a szegedi Kisstadionban.
A mérkőzés párosításai:
Zengő Alföld Szegedi TE ifi – Szentgotthárdi VSE ifi 0 – 4 (4 – 4, 1130 fa – 1160 fa)
Kecskés Ferenc – Kropf Bence 2 – 2 (530 fa – 535 fa)
Ivanyik Richárd – Oswald Dániel 2 – 2 (600 fa – 625 fa)
Zengő Alföld Szegedi TE – Szentgotthárdi VSE 6 -2 (15 – 9, 3743 fa – 3585 fa)
Kozma Károly – Cserpnyák Martin 2 – 2 (576 fa – 616 fa)
Zapletán Zsombor – Karba Bálint 2 – 2 (650 fa – 628 fa)
Jovetic Milan – Cseh Bence 3 – 1 (638 fa – 594 fa)
Karsai László – Karba Noel 1 – 3 (621 fa – 631 fa)
Sárosi Krisztián – Pákai Zsolt/Oswald Dániel 3 – 1 (587 fa – 554 fa)
Kiss Norbert – Takács Tamás 4 – 0 (671 fa – 562 fa)