Az utolsó hazai mérkőzésünket játszottuk le a 2022/23-as Szuperliga kiírásban. Az ellenfelünk a Győr-Szol TC csapata volt, a felnőttek már öröm játékot játszhattak, mivel a 15. bajnoki címet már sikerült megszerezniük, ifjúsági csapatunknak viszont szüksége volt a győzelemre hogy a dobogós helyezésre esélyük legyen.
A fiatalok jól kezdték a mérkőzést, féltávnál már tetemes előnyre tettek szert, amit sikerült is megtartaniuk a végéig, és mivel a répcelaki fiatalok is nyertek így a következő mérkőzés fogja eldönteni hogy melyik együttes léphet fel a dobogóra.
A felnőttek meccsét Jovetic Milán és Zapletán Zsombor kezdte meg. Jovetic elképsztő kedzés után (féltávnál 355 fa) kissé visszavett a teljesítményből de így is nagyszerű 662 fás eredmányt ért el, ellenfele szettpontot nem tudott szerezni. Zsombi a nemrégiben még szegedi színekben játszó Danóczy Richárddal vette fel a versenyt, Ricsi az utolsó dobásokig versenyben volt a csapatpontért azonban Zsombi nagy hajrájának köszönhetően sikerült hazai oldalra billentenie a pontot.
Második körben a Karsai család lépett pályára. Dani kifogta ellenfélnek a vendég csapat legjobb eredményét elérő játékost, így sajnos esélye se volt a pont megszerzésére. Laca az idei év legjobb eredményét ütötte hazai környezetben, egészen pontosan 688 fáig jutott.
Gratulálunk Laca szép teljesítény!!
A záró sorban Sárosi Krisztián és Ács Tamás kapott játéklehetőséget. Krisz magabiztosan szerezte meg csapatunk 4. pontját. Tomi 3 szettet kapott a játékra, mivel a 4. szettben váltotta őt SZÉL TIBOR, aki elköszönő szettjét gurította el a mérkőzésen, mivel sérülése miatt visszavonulni kényszerült, Tibinek sikerült az utolsó szettet megnyernie, így a csapatpontot is sikerült megszereznie. A mérkőzés végén elbúcsúztattuk egy kis ajándékkal Tibit allias Tesót, kívánunk neki mihamarabbi felépülést, és kellemes időtöltést a családjával.
Köszönjük neked ezt a 13 évet a Szegedi TE színeiben!!!
Ezzel nem ért véget a hétvége hiszen vasárnap Magyar Kupa kövezkezett, ellenfelünk a Péti MTE csapata lett. Az összecsapást idegenben kezdtük meg, első sorban Karsai Dániel és Zapletán Zsombor lépett pályára. Dani jó kezdés után kis visszaesést mutatott, de a pontja nem forgott veszélyben. Zsombi a nap legjobb eredményével könnyedén szerezte meg a csapatpontot. A második sorban Kozma Károly és Sárosi Krisztián következett. Karesz magabiztos 20 fás győzelmet aratott, Krisz pedig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott ugyan de ellenfele a mai napon jobbnak bizonyult nála.
Az utolsó mérkőzésünk Répcelakon lesz szombaton. A felnőttek párharcának eredménye nem befolyásol semmit, mind a két csapat bebiztosította helyét a tabellán, ellenben az ifjúsági csapatok egymás között döntik el a dobogó sorsát.
A mérkőzések párosítási:
Zengő Alföld Szegedi TE ifi – Győr-Szol TC ifi 4 – 0 ( 7 – 1 ; 1156 – 1042 )
Ivanyik Dávid – ifj. Gelencsér Attila 4 – 0 ( 561 – 462 )
Ivanyik Richárd – Tóth Dániel/Németh Máté 3 – 1 ( 595 – 580 )
Zengő Alföld Szegedi TE – Győr-Szol TC 7 – 1 ( 15,5 – 8,5 ; 3726 – 3512 )
Jovetic Milan – Bíró Ervin 4 – 0 ( 662 – 583 )
Zapletán Zsombor – Danóczy Richárd 2,5 – 1,5 ( 627 – 605 )
Karsai Dániel László – Koller Dániel 1 – 3 ( 582 – 631 )
Karsai László – Tóth Dániel 4 – 0 ( 688 – 565 )
Sárosi Krisztián – Somody Károly 2 – 2 ( 585 – 547 )
Ács Tamás/Szél Tibor – Németh Máté 2 – 2 ( 582 – 581 )
Péti MTE – Zengő Alföld Szegedi TE 1 – 5 ( 6 – 10 ; 2280 – 2404 )
Kiss Gábor – Karsai Dániel László 1 – 3 ( 554 – 591 )
Kun András – Zapletán Zsombor 0 – 4 ( 555 – 641 )
Bíró László – Kozma Károly 2 – 2 ( 567 – 586 )
Viktor Máté – Sárosi Krisztián 3 – 1 ( 604 – 586 )