A Szuperliga 14. fordulójában lejátszásra került a magyar teke „EL CLASICO”-ja, a Zalaegerszegi TK csapátához utaztunk. Mivel a mérkőzés előtt 4 ponttal vezettük a bajnokságot, a célunk mindössze annyi volt hogy ha esetleg ki is kapunk, 3 csapatpont szerepeljen a nevünk mellett, hiszen akkor még egy vereség belefért volna a következő 4 forduló egyikében hiszen pontegyenlőség esetén az egymás elleni mérkőzések számítanak, hazai pályán pedig ősszel sikerült 6-2-es győzelmet aratnunk.
A meccset a megszokott módon az ifjúsági játékosaink kezdték. A fiatalok megadták az alaphangulatot a felnőtt mérkőzésre, hiszen mind a két játékosunk nagy harcot vívott ellenfelével, de végül kiegyensúlyozott, koncentrált játékkal 4-0-ás győzelmet sikerült aratniuk, ezzel feljebb zárkóztak az élmezőnyhöz.
A felnőttek párharcait Zapletán Zsombor, Karsai László és Jovetic Milan kezdte meg. Zsombi sajnos az első 2 szettjét elbukta, a 3. szettben nagyszerű játékkal már kiegyenlített, az utolsó szettben már csak a szettpont megszerzése volt a feladat, amivel megbírkózott és megszerezte a csapatpontot a nap legjobb eredményével. Laca az első szettjét 20 fával megnyerte, majd a következő 2 szettet 1 illetve 8 fával elbukta, számára is a szettpont szerzés volt a feladat a végjátékban… egy kiemelkedő 175-ös szettel sikerült ellenfelét megvernie így a 2. csapatpont is hozzánk került. Milannak 180 fás első szettet sikerült összehoznia, amivel 36 fával verte meg ellenfelét. A követlező 2 szettet elbukva, neki is ugyan az volt a feladata mint másik két játékosunknak, a pontfogás. Milan az ellenfél hibáit kihasználva behúzta az utolsó szettet ezzel megszerezve 3. csapatpontunkat. Egyik párharcunk se volt egyszerű, az első sornak bármi lehetett volna az eredménye, de játékosaink a célra koncentrálva küzdöttek és nyerték meg párharcaikat.
1 sor után 3-0 nekünk és 67 fa előny.
Második sorunk így nyugodtan léphetett pályára, Sárosi Krisztián, Kiss Norbert és Kozma Károly a győzelemért léptek be a küzdőtérre.
Krisz nem tudta megverni remekül kezdő ellenfelét, mindössze 1 szettpontot sikerült elcsennie. Norbi az első 2 szettben kisebb nagyobb hibákat ejtett, így minimális lemaradása volt féltávnál. A 3. szettben majdnem 30 fával nyert így tetemes előnnyel mehetett a végjátékba, ahol sikerült a pontot megszereznie. Karesznek nem sikerült a mai napon összpontosítania a játékára, volt csapattársával szemben féltávnál jelentős hátrányba került, a 3. szettben Karsai Dániel lépett pályára helyette. Daninak a kacifántos 1-es pálya nem úgy sikerült ahogy ő azt elképzelte, ez sajnos rányomta a bélyeget a záró pályára is, így nem sikerült pontot szerezniük az ellenfél egyik legjobb formában lévő játékosával szemben.
A mérkőzést összegezve. Egy rangadóhoz méltó meccset sikerült játszanunk ismét a zalai egyesülettel. Az elért 4-4-es döntetlen miatt az egyik szemünk nevet a másik pedig sír, hiszen ez a bajnoki 1 pont azt jelenti számunkra hogy a következő 4 fordulóból elég 2 győzelem és miénk a 2022/23-as szezon BAJNOKI címe. Ami szomorú a mérkőzésében hogy nem sikerült győzelmet aratnunk, annak ellenére sem, hogy szinte végig nálunk volt az előny.
Szurkolóinknak köszönjük hogy eljöttek velünk és nagyszerű hangulatot varázsoltak a mérkőzésen a buzdításukkal. Következő mérkőzésünk hazai pályán lesz az Investment Közutasok Kaposvári TK ellen, március 25-én szombaton 13:00-tól.
A mérkőzés párosításai:
Zalaegerszegi TK ifi – Zengő Alföld Szegedi TE 0 – 4 ( 3,5 – 4,5, 1158 fa – 1195 fa)
Gombos Gergely – Ivanyik Richárd 1,5 – 2,5 (575 fa – 592 fa)
Mazzag Dávid – Ivanyik Dávid 2 – 2 (583 fa – 603 fa)
Zalaegerszegi TK – Zengő Alföld Szegedi TE 4 – 4 (13,5 – 10,5, 3700 fa – 3670 fa)
Fehér Zoltán – Zapltán Zsombor 2 – 2 (644 fa – 661 fa)
Kakuk Levente – Karsai László 2 – 2 (611 fa – 643 fa)
Farkas Ádám – Jovetic Milan 2 – 2 (604 fa – 622 fa)
Pintér Károly – Sárosi Krisztián 3 – 1 (610 fa – 561 fa)
Nemes Attila – Kiss Norbert 1 – 3 (610 fa – 639 fa)
Járfás Szilárd – Kozma Károly/Karsai Dániel 3,5 – 0,5 (621 fa – 544 fa)