Véget ért a 2022/2023-as Szuperliga bajnokság, az utolsó fordulóban a Répcelaki SE vendégeként léptünk pályára. Mind a két felnőtt csapatnak tét nélküli volt a találkozó, az ifjúsági játékosoknál viszont ez a mérkőzés döntött a dobogó sorsáról. 
Fiataljaink jól kezdték a mérkőzést, az utolsó 3 dobásig a kezükben volt a győzelem, de sajnos az ellenfél jó véghajrájának köszönhetően 7 fás vereséget szenvedtek így a 4. helyen végeztek a tabellán. 
A felnőtt mérkőzésen az első sorban már jól megszokott duó, Zapletán Zsombor és Jovetic Milan lépett pályára. Milán bár 2 szettpontot sikerült szereznie kevesebb ütött fával elvesztette a csapatpontot. Zsombi a nap legjobb eredményét elérve nullázta le ellenfelét. 
A második körben Kozma Károly és Karsai László lépett pályára. A mai napon egyikőjüknek sem sikerült pontot szereznie, így 2 sor után az állás 3:1 a hazainak illetve 2 fa előny. 
A záró sorban Kiss Norbert és Karsai Dániel lépett a küzdőtérre. Daninak nem volt egyszerű dolga, hiszen egy jó formában lévő válogatott játékos volt az ellenfele, sajnos a pontszerzés nem sikerült neki. Norbi kiegyensúlyozott jó játékkal tudta hozni a csapatpontot, illetve sikerült a mérkőzés csapatfáját az utolsó dobással a mi javunkra döntenie így alakult ki a 4:4-es végeredmény. 
Sikerült a veretlenségünket megtartani a szezonban, a kilátogató közönség pedig egy végletekig kiélezett párharcot láthatott. Köszönjük a támogatóinknak, szurkolóinknak az egész éves támogatást. A szezonnak ugyan vége van, de még a teke nem állhat meg hiszen még hátra van a Magyar Kupa, az egyéni versenyek, illetve 4 játékosunk (Zapletán,Kiss,Karsai L. és Kozma) érdekelt lehet a Varasdinban megrendezésre kerülő Világbajnokságon.

A mérkőzés párosításai:

Répcelaki SE ifi – Zengő Alföld Szegedi TE ifi 3 – 1 (3 – 5, 1116 – 1109)
Varga Bence/Kiss Bence – Ivanyik Richárd 0 – 4 (522 – 580)
Simon Szabolcs – Ivanyik Dávid 3 – 1 (594 – 529)

Répcelaki SE – Zengő Alföld Szegedi TE 4 – 4 (11 – 13, 3659 – 3667)
Bíró Patrik – Jovetic Milan 2 – 2 (620 – 599)
Molnár Pál – Zapletán Zsombor 0 – 4 (588 – 651)
Tóth Áron – Kozma Károly 3 – 1 (616 – 599)
Horváth Zoltán – Karsai László 3 – 1 (637 – 610)
ifj. Móricz Zoltán – Karsai Dániel 3 – 1 (634 – 567)
Szabó Attila – Kiss Norbert 0 – 4 (564 – 641)