A Szuperliga 3. fordulójában a GYŐR-SZOL Torna Club csapatát láttuk vendégül.
Az győriek sajnos sérülés és betegség miatt kénytelenek voltak 1 ifjúsági játékossal kiállni. Fiataljaink szép eredményt értek el, mind a két játékosunk 60 dobás után 310 fa feletti eredményt ért el. A mérkőzést 4:0 arányban megnyerték.
A felnőtt mérkőzés nehéz indult számunkra ugyanis Kiss Norbert és Jovetic Milán 60-60 dobás után egy szettpontot sem szereztek. A játék második felére viszont mind a ketten belehúztak így sikerült a két csapatpontot megszerezni.
A középső sorban következett az öröm játék, ugyanis Zapletán Zsombor és Kozma Károly is csúcsteljesítményt nyújtottak. Pontjukat mind a ketten nagyon simán elhozták, ketten mindössze 1 szettpontot buktak el, több mint 1300 fát (Zsombi 673 Karesz 654 fáig jutott) értek el ami nemzetközi szinten is kiemelkedő.
A végén Karsai László és Ács Tamás lépett a pályára. Laca nagyon jó kezdés (60 dobás után 348 fa állt a neve mellett) után kissé leengedett, így is nagyon szép 657 fás eredményt sikerült elérnie. Tomi jó kezdés után az utolsó pályára elfáradt, ellenfele ezt kihasználta és megszerezte a vendég csapat egyetlen csapatpontját.
A mérkőzés párosai:
Szegedi TE (ifi) – Győr-Szol TC (ifi) 4:0 (7:1; 1176:505)
Ivanyik Dávid (568fa) – ifj. Gelencsér Attila(505fa) 3:1
Ivanyik Richárd (608fa) – 4:0
Szegedi TE – Győr-Szol TC 7:1 (16,5:7,5; 3801:3507)
Jovetic Milán (621fa) – Koller Dániel (589fa) 2:2
Kiss Norbert (615fa) – Pete II. László (611fa) 2:2
Kozma Károly (654fa) – Fincziczki Tamás (571fa) 3:1
Zapletán Zsombor (673fa) – Kiss Norbert (556fa) 4:0
Ács Tamás (581fa) – Aranyosi László (614fa) 1,5:2,5
Karsai László (657fa) – Ambrus Gergő (566fa) 4:0