• +36-30-539-3369
  • +36-62-401-410
  • tekeclub@szeged-teke.hu
  • 6726 Szeged, Derkovits fasor 1-3.

Rangadót vesztettünk…

A szuperliga utolsó őszi fordulójában a megerősödött Investment Közutasok Kaposvári TK vendégeként léptünk pályára. Mind a két felnőtt együttes veretlenül állt a tabellán eddig a fordulóig, a kaposváriak mindössze egy döntetlennel voltak mögöttünk. Az ifjúsági csapatok között is nagy volt a tét, a hazai fiatalok veretlenül a mieink pedig mindössze 1 vereséggel kezdték meg a mérkőzést.

A fiataljainknak nem jött ki a mai napon a lépes 4:0-ás vereséget szenvedtek a jól játszó hazaiak ellen.

A felnőtt mérkőzés első sorában Zapletán Zsombor és Jovetic Milan lépett pályára. Zsombinak nagy küzdelemben sikerült legyőzni szintén világbajnok ellenfelét Farkas Sándort. Milan a végletekig kiélezett harcot vívott Pintér Györggyel, az utolsó dobásokban dőlt el a pont sorsa, sajnos nem a mi javunkra.

1:1 +14fa

A második körben Kozma Károly és Karsai László állt dobóállásba. Karesz ugyan kevesebb fát ért el mint ellenfele, a csapatpont az ő neve mellé került 3 szettponttal. Laca a mai napon kifogta az ellenfél legerősebb játékosát. Játékosunknak nem sikerült a lépést tartani a hazai emberrel, elbukta a csapatpontot.

2:2 -23fa

A záró sorban Kiss Norbert és Sárosi Krisztián lépett pályára tőlünk. Norbi. Norbinak 40 fával sikerült megvernie az ellenfelét, így megszerezte a csapatpontot. Krisz jól kezdte meg a játékot, 60 dobás után 2:0-ra vezetett ellenfele Kovács Gábor ellen. Ezután egy gyengébb szett következett, emiatt csere következett, helyére Szél Tibor állt be. Tibinek az utolsó szettben nem sikerült megvernie Gábort, így sajnos elbukták a pontot.

3:3 -10fa

Sajnálatos ez a vereség számunkra, ezzel a vereséggel a 2. helyről várjuk a folytatást. 27 veretlen mérkőzés után beleszaladtunk egy ilyen mérkőzésbe. Az ifjúsági csapatunk a tavaszi szezont a 3. helyen fogja megkezdeni 4 ponttal az első és mindössze 2 ponttal a második helyezett mögött.

A bajnokság most szünetel, de a tekeélet nem áll meg, hiszen vár ránk a Bajnokok Ligájában a Zalaegerszegi TK elleni oda-visszavágó mérkőzés, illetve ifjú titánjaink számára egyéni bajnokság fog megkezdődni.

Investment Közutasok KTK (ifi) – Szegedi TE (ifi) 4:0 (7:1; 1199:1120)

Sziklási Tibor Levente (591) – Ivanyik Dávid (563) 3:1

Juhász Bence (608) – Ivanyik Richárd (557) 4:0

Investment Közutasok KTK – Szegedi TE 5:3 (12:12; 3657:3647)

Farkas Sándor (632) – Zapletán Zsombor (652) 1:3

Pintér György (597) – Jovetic Milan (590) 3:1

Németh Máté (624) – Kozma Károly (621) 1:3

Nagy Gergő (653) – Karsai László (619) 3:1

Botházy Péter (576) – Kiss Norbert (614) 2:2

Kovács Gábor (576) – Sárosi Krisztián/Szél Tibor (551) 2:2

Címünk
  • Szeged, Derkovits fasor 1-3.
  • hétfőtől csütörtökig: 15-22 óra
    pénteken: 15-23 óra
    szombat: 10-23 óra
    vasárnap: 10-22 óra
Kövessen minket
© 2023 Szeged-Teke. All Rights Reserved.