Megkezdtük a szereplést a Magyar Kupában is, mivel az első körben kiemeltek voltunk így csak a második fordulóban húztak számunkra ellenfelet, ami a székesfehérvári KÖFÉM SC csapata lett. A két csapat régóta baráti viszonyban áll, így közös megegyezés alapján mind az odavágó mind a visszavágó Szegeden került lejátszásra a fehérvári pálya bezárása miatt. Köszönjük szépen a KÖFÉM SC csapatának hogy felajánlották ezt a lehetőséget a mérkőzés lejátszásrára.
Az első mérkőzésen mi voltunk a pályaválasztó csapat, a második meccsen pedig a vendégek. Voltak kiemelkedő eremények nálunk de a fehérváriak oldalán is az első mérkőzésen sikerült a vendégeknek elég jól tartani magukat. Egy (pontosabban két) jó hangulatú mérkőzést játszottunk, mind a két meccsen mi kerültünk ki győztesként így bekerültünk a legjobb 8 közé, ahol ismét sorsolni fogják ellenfelünket.
A párosítások:
1. MÉRKŐZÉS
Zengő Alföld Szegedi TE – KÖFÉM SC 5 – 1 (2470 fa – 2376 fa, 8,5 – 7,5)
Szél Tibor – Németh József 2,5 – 1,5 (604 fa – 593 fa)
Karsai László – Botka Dávid 3 – 1 (629 fa – 586 fa)
Sárosi Krisztián – Németh Attila 0 – 4 (579 fa – 628 fa)
Zapletán Zsombor – Sziklási Tibor 3 – 1 (658 fa – 569 fa)
2. MÉRKŐZÉS
KÖFÉM SC – Zengő Alföld Szegedi TE 0 – 6 (2110 fa – 2421 fa, 4 – 12)
Sziklási Tibor – Jovetic Milan 1 – 3 (568 fa – 604 fa)
Sziklási Szabolcs – Kozma Károly 1 – 3 (508 fa – 599 fa)
Poroszlai Gergő – Ács Tamás/Karsai Dániel 2 – 2 (544 fa – 551 fa)
Molnár Balázs – Kiss Norbert 0 – 4 (490 fa – 667 fa)
A következő mérkőzésünk jövőhét szombaton lesz, a Szuperliga 10. fordulójában 13:00-tól az Ajka Kristály SE fogadjuk a Kisstadionban.