Véghajrába érkezett a felkészülési időszak. Először ejtsünk szót a csapatban történt változásokról, ha valaki nem tudná még esetleg.
Távozott 5 játékos a csapatunkból, Zapletán Zsombor Zalaegerszegre, Kozma Károly Répcelakra, Ivanyik Dávid Kazincbarcikára, Schwarcz Dániel és Csejtei Norbert Bábolnára igazoltak.
4 új játékost köszönthetünk sorainkban. Fenyvesi Attila ifjúsági játékosként érkezett Tiszakécskéről, Biró Patrik és Somodi Károly Répcelakről jött erősíteni csapatunkat, Pete II. László immár második alkalommal ölti magára a szegedi mezt.
3 barárságos mérkőzést játszottunk felkészülés gyanánt. Először a frissen feljutott Tiszakécskei TSE ellen léptünk pályára a BB Mentor Kupa keretein belül. Mindenkin látszódott hogy még a felkészülések javában zajlanak, nem születtek extra eredmények. A mérkőzést 10:0 arányban megnyertük.

A második mérkőzést a szlovák SKK Trstena Starek csapatával játszottuk szintén a BB Mentor Kupa keretein belül. Itt már több szép eredmény is született, kiemelendő Biró Patrik 660 fás és Bárány Csongor 683 fás eredménye. Csongor eredménye új pályacsúcsnak számít Szegeden a felújítás után. Megemlítendő még a mérkőzésről Patrik 193 fás szettje. A mérkőzés jó hangulatban, baráti környezetben zajlott le.


A 3. mérkőzésünket idegenben játszottuk le. A SKK Trstena Starek csapata látott minkett vendégül. Kissé tartalékos csapattal sikerült csak kiállnunk de így is tisztesen helyt álltunk és összesítésben sikerült felülmúlnunk a tavalyi Világkupa ellenfelünket.


A bajnokság szeptember 14-én rajtol el, a Szanki OBSE csapatát fogadjuk hazai pályán, majd 1 hét múlva a Kaposvári TK vendégeként lépünk pályára.


