• +36-30-539-3369
  • +36-62-401-410
  • tekeclub@szeged-teke.hu
  • 6726 Szeged, Derkovits fasor 1-3.

Sima győzelem Győrben, extra eredmény született

A Szuperliga 12. fordulójában Győrbe utaztunk. Csapatunk mindig szeretett ezen a pályán játszani, mindig szép eredményeket sikerült elérni itt.

Ifjúsági csapatunk sikeresen vette a mai mérkőzést 4:0 arányú győzelmet arattak, illetve szép fát értek el.

A felnőtt mérkőzés első sorában Karsai László és Zapletán Zsombor dobott. Laca átlagos teljesítményt nyújtva szerezte meg a csapatpontját 615 ütött fával. Zsombi a mostani szezon 2. legjobb idegenbeli eredményét érte el, pontja mégis veszélybe került, mivel ellenfele 3 szett után 2:1-re vezetet, így Zsomborunknak meg kellett nyernie az utolsó szettet, ez nem okozott számára gondot hiszen extra befejezéssel megnyerte párharcát.

A középső sorban Jovetic Milan és Kozma Károly lépett pályára. Milan magabiztos 4:0-ás győzelmet aratott 70 fás különbséggel. Karesz nagyszerű teljesítményt nyújtott a mai nap. 60 dobás után 354 fa állt a neve mellett 90 dobást követően pedig 529 fát mutatott az eredményjelző. Bár az utolsó szettben kicsit kiengedett így is nagyszerű 673 fás eredményt sikerült elérnie, ezzel simán hozta csapatpontját. Gratulálunk Károli Kozma a fantasztikus teljesítményedhez!!!

A záró Sárosi Krisztián Kiss Nobert duónk a biztos győzelem tudatában lépett pályára. Norbinak a mai nap nem sikerült pontot szereznie, magához képest gyengébb eredményt sikerült elérnie. Krisz a mai napon nem tudott jól játszani, a pontszerzés így se volt messze, pár fával alul maradt.

A következő szereplésük a Bajnokok Ligájában lesz. A Zapresic vendégeként lépünk pályára, és próbáljuk meg a továbbjutást kiharcolni.

Rába ETO Győri TC ifi – Szegedi TE ifi 0:4 (1:7; 1088:1160)
Ifj. Gelencsér Attila (562) – Ivanyik Richárd (584) 1:3
Nagy Dávid (526) – Ivanyik Dávid (576) 0:4

Rába ETO Győri TC – Szegedi TE 2:6 (7,5:16,5; 3387:3688)
Kiss Nobert (583) – Karsai László (615) 0,5:3,5
Fincziczki Tamás (609) – Zapletán Zsombor (650) 2:2
Bóka Róbert (532) – Milan Jovetic (609) 0:4
Zalavári Miklós (481) – KOZMA KÁROLY (673) 0:4
Ambrus Gergő (607) – Kiss Nobert (583) 2:2
Batki Tamás (575) – Sárosi Krisztián (558) 3:1

Címünk
  • Szeged, Derkovits fasor 1-3.
  • hétfőtől csütörtökig: 15-22 óra
    pénteken: 15-23 óra
    szombat: 10-23 óra
    vasárnap: 10-22 óra
Kövessen minket
© 2023 Szeged-Teke. All Rights Reserved.