Szoros meccsen maradtunk alul a rangadón

A Szuperliga 2. fordulójában a tavalyi ezüstérmes Investment Közutasok Kaposvári TK vendégeként léptünk pályára. Tudtuk hogy nehéz mérkőzés lesz, a kaposváriak az előző szezonban is megvertek minket Kaposváron, akkor 9 fával maradtunk alul.

Az ifjúsági játékosaink 4:0 arányú győzelmet arattak. Fenyvesi Attila új egyéni csúcsot ért el 633 fával, ezzel 4:0 arányban nyerte meg a párharcát. Gratulálunk neki a nagyszerű teljesítményhez. Ivanyik Richárd fejben nem tudott ott lenni a mai napon, de 2:0-ás hazai vezetés után sikerült a záró 2 szettet megnyernie és ledolgoznia a fahátrányát így a pontját sikerült megszereznie.

A felnőtt mérkőzésen Szél Tibor és Karsai László kezdett részünkről. Tibin kifogott a kaposvári pálya sajátosság, nem tudott alkalmazkodni, 90 dobás után Sárosi Krisztián váltotta, sajnos még szettpontot se sikerült szerezniük az egykori világbajnok Farkas Sándor ellen. Laca végletekig kiélezett harcott vívott Juhász Bencével, és bár kevesebb fát ért el mint ellenfele de 3:1-es szettarány mellett sikerült megszereznie az első csapatpontot.
A második körben Somodi Károly és Jovetic Milan következett. Milan nagyszerű teljesítményt nyújtott, a mai nap legjobb eredményt sikerült elérnie 653 fával, pontját 4:0 arányban szerezte meg. Karcsi a mai napon kicsit visszafogottabb teljesítményt nyújtott, szoros csatában 2,5:1,5 arányban kikapott ellenfelétől.
A záró sor feladata adott, szerezni 1 pontot és ledolgozni a 26 fás hártányt. Ez a feladat Biró Patrikra és Kiss Norbertre esett. Az első kört mind a két játékosunk megnyerte és a fahátrány is 3 fára csökkent. Patrik ellenfele ezután rákapcsolt, sajnos nem sikerült a pont szerzés játékosunknak. Norbinak ugyan sikerült a pontszerzés, de a fa hátrányt nem sikerült ledolgozni, 27 fával maradtunk alul a rangadón.

Tanulságos, de fájó vereség ez most számunkra. A tavalyi szezonban is megtréfált már minket a kaposváriak pályája, idén sem volt ez sajnos másképp, nem tudtunk alkalmazkodni a pálya sajátosságaihoz. Mind a két csapat messze elmaradt a várt teljesítménytől, egy visszafogott rangadót láthattak a nézők. Megyünk tovább messze még a bajnokság vége, szeptember 28-án szombaton a Szentgotthárd VSE csapatát fogadjuk a 3. fordulóban.

Ajánlott bejegyzések